Elvágta barátnője nyakát

Brutális emberölés Kalocsán

2009.04.21 09:11   

Lapzártánkkal egyidőben kaptuk a hírt, hogy Kalocsán egy társasházban brutális módon megöltek, a szomszédok szerint gyakorlatilag lefejeztek egy 19 éves éves bátyai lányt, aki az egyik kalocsai középiskolában már leérettségizett, jelenleg technikusképzésen vett részt. A bűncselekmény motívuma feltehetőleg szerelemféltés volt. Az egyik legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával egy huszonegy éves, kalocsai illetőségű, állítólag hentes foglalkozású fiatalembert vettek őrizetbe, aki elsőként apjának vallotta be szörnyű tettét, aki elkísérte a rendőrkapitányságra.

Az emberölés, vagy, ahogy a köznyelv nevezi: a gyilkosság a legförtelmesebb bűncselekmények közül való. Noha évről évre csökkenő számban fordul elő Magyarországon, a legutóbbi felmérés szerint 2008-ban 147 esetben oltottak ki emberéletet, s még ez is túl sok ahhoz, hogy a lakosság biztonságban érezhesse magát.

gyilkos_142A rendőrség szinte minden esetben felderítette az elkövetőket, ennek ellenére a lakosság félelme felerősödik az olyan brutális tett után, ami Kalocsán történt hétfőn a koraesti órákban: egy kalocsai fiatalember (a képen) agyonszúrta barátnőjét.

A gyilkosság a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint április 20-án késő délután, 17.30 és 18 óra között történt, egy a városból kivezető út mentén álló többszintes kalocsai társasház II. emeletén. A rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves kalocsai fiatalember alaposan gyanúsítható azzal, hogy a lakásában egy szóváltást követően tőrkésével több alkalommal megszúrta 19 éves, bátyai illetőségű barátnőjét, aki a szúrások következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy elmondta, hogy a fiatalember a gyilkosságot követően éjjel két órakor önként feladta magát a rendőrségen s beismerte a gyilkosság elkövetését. Az őrnagy nyomozati érdekből nem kívánt nyilatkozni a gyilkosság részleteiről, de a házban lakó egyik szomszéd elmondta, hogy az elkövető levágta a 19 éves lány fejét.

 

(Fotó: áldottgyermek)

Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás