A kérdésekre a helyszín adhat választ
Brutális gyilkosság áldozata lett az idős asszony
2009.03.20 19:38 | Csapai Lajos
Napsütés fürdeti Miske utcáit, mintha tisztára akarná mosni a hosszú tél nyomaitól. A falu éli a megszokott életét: fákat metszenek a gazdák, helyén a kirakodó pultja is, a kocsma előtt néhányan a falat támasztják, beszélgetnek. A béke csak látszólagos: szerdán, feltehetően a kora délutáni órákban Hajnal utcai házában ismeretlen tettes több késszúrással megölt egy hetvenhét éves asszonyt, s ezzel a faluba nyolc év után ismét beköltözött a rettegés. Akkor volt ugyanis gyilkosság a faluban utoljára, annak elkapták a tettesét, s mindenki abban reménykedik, nem ússza meg elvetemült tettét a mostani gyilkos sem.
Illés Attila polgármester csak csütörtök délelőtt értesült a szörnyű bűncselekményről, amikor a falu körzeti orvosa tájékoztatta, mi történt.
- A néninek szerencsétlenül alakult eddigi élete is: elvesztette a fiát, korán meghalt a lánya is. Többen tudhatták róla a faluban, hogy van megtakarított pénze, hiszen meglepetést keltett, amikor egy házat készpénzért megvásárolt a nyolcvanas években. Mostanában építettek be neki protézist, elég nehezen mozgott, egy kicsit sírós ember volt, nehezen tudott alkalmazkodni bárkihez is. Amit én most hallottam, hogy sokan jártak hozzá, beengedte az embereket, még azokat is, akik máshonnan költöztek ide a faluba. Adott nekik ezt-azt, ezért odaszoktak hozzá. A faluban másfél éve volt már olyan bűncselekmény, hogy fiatalok elvittek néhány dolgot az idősebbektől, ezért van egy félelem a falu lakóiban, mert már régóta nincs rendőrünk, a törvények olyanok, amilyenek, a falu a hétköznapokon úgy éli meg a közbiztonságot, hogy nincs. A falu elöregszik, a hozzátartozók sem tudnak az idősebbekre olyan nagy figyelmet fordítani, a fiatalok távolabb élnek. Tudok olyan magányos idős emberről, aki annyira fél, hogy a szomszédban alszik. Én azt hiszem, hogy az elkövető ismerhette a nénit, mert az asszony beengedte. Nem tudom elképzelni, hogy valaki csak úgy bemegy az utcáról és megöli. Vagy lopni ment hozzá, vagy pénzt akart kicsikarni tőle, vagy rá akarta kényszeríteni, hogy adja el a házát, vagy egyéb rossz szándék vezette a tettest –véli a polgármester.
Kocsiba ülünk, irány a gyilkosság helyszíne, a Hajnal utca. Meglepően takaros házak, az árokparton ibolya kéklik. A néni házán az utcai ablakokon leeresztve a redőnyök, ez volt az első aggasztó jel a szomszédok számára is.
- Szerettem volna kocsonyát vinni a néninek, de zárva találtam a házat, ezért még többször megpróbálkoztam, hogy bejussak, de nem sikerült. Akkor már sejtettem, hogy baj lehet, ezért segítséget kértem, és a szomszéd házból a kerti kerítésen át egy létrával bejutott a szomszédom, aki azonnal szólt, hogy nagy baj van, értesítsük az orvost és a mentőt – mondta Piroska, aki nagy kedvelte az idős asszonyt, néha elüldögélt nála, beszélgettek. A felfedező tanú elé szörnyű kép tárult: az idős asszony egy hatalmas vértócsában feküdt a konyha kövén, hajából nagy csomókat kitépett a tettes, aki rengeteg nyomott hagyott maga után.
Mint mondja, a néni nagyon tiszta asszony volt, látszott rajta, hogy ad magára. Piroska még mindig a történtek hatása alatt van, s bevallja, hogy fél, hiszen ilyen szörnyűség bárkivel megeshet, bármikor.
A helyszíni vizsgálat még pénteken délelőtt is teljes erővel folyt, hiszen szinte nagyítóval kell átvizsgálni a házat nyomok után kutatva, amelyek „vallatása” során fény derülhet az elkövető személyére is. Van olyan feltételezés, hogy bár az aljas indok nyilvánvaló, az eredeti szándék nem az ölésre irányult, amire több jel is utal. Inkább maga a cselekmény eszkalálódott, vagyis juthatott el a vitától a bántalmazáson át egészen a szurkálásig. Bár a rendőrség nagyon szűkszavúan nyilatkozott, ígéretet kaptunk, hogy később beszámolnak a nyomozás állásáról.
Az idős asszony unokája nem kívánt nyilatkozni, csak annyit mondott, nagyon reméli, hogy a gyilkost megtalálja majd a rendőrség, s elnyeri büntetését. Igazi békességet és megnyugvást valóban csak ez hozhat a falunak, s eloszlathatja a rettegés sötét felhőit, amely ezekben a napokban eltakarta a napot a falu felett.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
