Kábítószer termesztők Hartán
Hárman termelték a vadkendert
2009.09.15 11:18
Amióta a kormány megszüntette a Dunapataj-Kunszentmiklós vasúti szárnyvonalat, a néptelen vaspálya és környezete úgy néz ki, mint a vasút hőskorában a prérit átszelő sínpár, legfeljebb a bölények és bosszúszomjas indiánok hiányoznak. Ember nem jár arrafelé, így aztán mindenféle illegális tevékenységre, például indiai vadkender termesztésére is kiválóan alkalmas.
Arról nem szól a szűkszavú rendőrségi jelentés, miként bukkant a hatóság, a Solti Rendőrörs járőre Harta külterületén a csinos kis ültetvényét szorgalmasan gondozó két 24 éves hartai férfire, akik 8 tő cannabist pátyolgattak éppen, amit még tavaly ültettek. Folyamatosan gondozták, még a széltől is óvták, mert szerettek volna értékesítéséből szép pénzt szakajtani. A rendőrök a házkutatás alkalmából további két tövet is találtak a gyanúsítottaknál, sőt előkerült még egy harmadik „mezőgazdász” egy 28 éves ugyancsak hartai férfi személyében, aki szintén tagja volt ennek a sajátos tsz-nek. Ruházatukban ugyancsak cannabis-őrleményt találtak.
A rendőrség visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt tovább folytatja a nyomozást
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
