Aknagránát a hátsó udvarban
2011.05.14 22:38
Bőven akadt dolguk a tűzszerészeknek Kalocsa környékén. Serlegnek hitte, de második világháborús aknagránátot talált például egy kalocsai férfi birtokának hátsó udvarán a múlt héten, adta hírül ma a kalocsai rendőrség.
Mint kiderült, a gránátot fémhulladék szortírozása közben fedezte fel a férfi és a válogatásban segítő társa. Végül ők értesítették a rendőröket, akik megbizonyosodtak arról, hogy az aknagránát egy teljesen körbekerített udvaron van, megjelölték és letakarták azt, a ház tulajdonosát pedig tájékoztatták a „gránátőrzés” szabályairól. Majd értesítették a tűzszerészeket, akik 30 napon belül intézkednek.
Ezzel azonban még nem ért véget a hét. Pénteken öt lőszert talált Foktőn (képünkön) egy budapesti lakos. A férfi munkatársaival a település külterületén, a leendő ipari vasút pályájának helyét ellenőrizte, amikor az úttest bal oldalán talált öt géppuskalőszert. A Honvédség tűzszerészeinek kiérkezéséig a helyszínt a rendőrség biztosította. A tűzszerészek az öt lőszert Kalocsa külterületén a repülőtér és a cross pálya közötti mezőgazdasági területen semmisítették meg.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
