Csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt
Vádat emeltek Borbély és Szakál ellen
2010.05.19 12:20
Több mint három évig tartó, nyomozással és pótnyomozással kiegészített büntetőeljárás végén az elmúlt hét végén emelt vádat az ügy vádképviselőjének kijelölt Kunszentmiklósi Városi Ügyészség, amely a kalocsai ügyészség bejelentett elfogultsága miatt lett az ügy ura. Közismert, hogy Borbély Gábor, a FIDESZ kalocsai alelnöke, valamint Szakál Tibor, az ÖKE és a KACISZ ismert prominense a kalocsai önkormányzat listán bekerült képviselői, a jobboldalhoz tartozó helyi politikusok. Mivel mindketten közszereplők, nevüket szabadon kiírhatjuk, viszont az ügyben nyilatkozó hatóság vezetéknevük kezdőbetűjével és keresztnevükkel jelöli őket, mint az a büntetőeljárás egyes szakaszaiban előírás.
A vádemelésről, valamint a nyomozás elhúzódásának okairól szerda délelőtt dr. Szabó Ferenc megyei főügyész helyettes, sajtószóvivő tájékoztatta a Kalocsai Néplap olvasóit.
– A vádemeléssel kapcsolatban annyit tudok megerősíteni, hogy az ügy vádképviseletére kijelölt Kunszentmiklósi Városi Ügyészség elkészítette és benyújtotta B. Gábor első- és Sz. Tibor másodrendű vádlottak ellen 2 rendbeli csalás, illetve B. Gábor ellen okirat-hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja miatt készült vádiratot. A vádlottak által okozott kár értéke 1,7 és 3,5 millió forint között mozog. A bizonyítás eljárás nehéz és bonyolult volt, sok mindent kellett megvizsgálni, de csak kis részben sikerült értékelhető bizonyítékokat találni – mondta dr. Szabó Ferenc..
Arra a kérdésünkre, miért nyúlt el három évre a büntetőeljárás, a főügyész helyettes elmondta, hogy a szokatlanul hosszú idő annak is köszönhető, hogy az eljárásban részt vevő egyes bűnüldöző szervek az elfogultság bejelentését követően átadták új hatóságoknak az ügyet, s ez időt vett igénybe. A másik pedig az, hogy még egy ilyen egyszerűnek látszó, kis kárértékű ügy is összetettebb lehet, ami alapos vizsgálati munkát, s megalapozott bizonyítékok összegyűjtését követeli.
Saját forrásunktól megtudtuk, hogy a vádiratot a héten már be is nyújtották a Kalocsai Városi Bíróság elnökéhez, akinek szerdai távolléte miatt ezt az információt nem tudtuk megerősíteni. Csak feltételezzük, hogy a büntetőeljárás korábbi szakaszaihoz hasonlóan, a bírósági eljárásban is sor kerülhet az elfogultsági kifogás bejelentésére, vagyis egy másik bíróság hozhat elsőfokú ítéletet Borbély és Szakál büntetőügyében.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
