A járókelők segítségével fogták el a gázoló Ladásokat
Elmulasztották a kötelező segítségnyújtást
2009.04.23 09:12 | Cs. L.
Súlyos sérülésekkel járó közlekedési baleset történt április 22-én, szerda délután 16 óra tájban Kalocsán a Szent István király út és a Széchenyi út kereszteződésében, amikor a lámpa „telizöld” jelzésére egy Miske felől érkező szürke Lada balra kis ívben (!!) kanyarodott az 51-es útra, nekiütközött a város felől Miske irányába egyenesen haladni szándékozó, szabályosan közlekedő segédmotornak, melynek vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították.

Eddig tartott az út
A kereszteződés, amely Kalocsa egyik legforgalmasabb, következésképp legveszélyesebb csomópontja, az évek során már számos kisebb-nagyobb baleset helyszíne volt. Az okok között legnagyobb számban a közlekedési jelzőlámpák utasításainak semmibe vétele, illetőleg a kanyarodás szabályainak megsértése és figyelmetlenség volt.
A szerdai, könnyen végzetes kimenetelű, délután 16 óra tájban történt balesetnél a lámpa telizöld jelzésére Miske felől érkező fehér Lada, benne három személlyel, balra kis ívben kívánt rákanyarodni az 51-es útra Bátya felé, s eközben nekiütközött a város felől érkező, szabályosan közlekedő, egyenes irányban továbbhaladni szándékozó Simson segédmotor-kerékpárnak. A motoros leesett a gépéről és súlyos lábsérülést szenvedett, a szabálytalan autó pedig közel negyven méter hosszúságban sodorta magával a motort, majd azt nekiszorítva a magasított útpadkának, megállt. A benne ülő személyek kiugráltak a kocsiból, és anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna a sérült motorosnak, a Tomori utca felé elmenekültek a helyszínről. Az ismeretlen tettes ellen induló eljárás során a kiérkező rendőrök alig negyven perc alatt beazonosították, rövid üldözés után a járókelők és más civil segítők közreműködésével elfogták, majd a kapitányságra előállították az elkövetőket, ezt követően segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt mindhármukat őrizetbe vették, ittasságuk megállapítására vér-és vizeletmintát vettek tőlük. A személygépkocsi vezetője járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt állt egy korábbi engedély nélküli vezetés miatt. A szürke Ladát a rendőrség lefoglalta, mivel a járműre a Tamási Rendőrkapitányság körözést bocsátott ki egyedi azonosító jel meghamisítása miatt. A sérült motorost a mentők a bajai kórházba szállították.

A baleset helyszínén több tucatnyi ember gyűlt össze, s mivel sokan látták a kocsiból kiugráló és menekülő tetteseket, fenyegető kijelentéseket tettek nemzetiségi hovatartozásukat, valamint az általuk elkövetett bűncselekmény során tanúsított magatartásukat illetően, de atrocitás nem történt. A baleset rövid ideig tartó fennakadást okozott a forgalomban, a helyszíni vizsgálatot követően röviddel, rendőri irányítás mellett megindulhatott a közlekedés.
Az előzetes vizsgálat adatai szerint a személygépkocsiban ülő mindhárom személy gyanúsítható a segítségnyújtás elmulasztásával. Közülük a sofőr az, akinek tette súlyosabb: őt az előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, ami a bűncselekmény minősített alakzata.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
