Drága paplanok, drága légyott
2011.07.31 15:17
Mostanában egyre többször hallani az úgynevezett trükkös tolvajokról, akik néha egészen banális trükkel kopasztják meg áldozatukat. E tolvajlások iskolapéldája az az eset, amikor az úton defektet idéznek elő a szerencsétlen balek autóján, s amíg az a gumit próbálja megreparálni, addig az enyveskezűek szépen kifosztják az autóját, s elszelelnek a helyszínről.
Ezt akár alapesetnek is vehetnénk, de a tolvajok vannak annyira fantáziadúsak, hogy számos más trükköt is bevetnek, aminek a vége majdnem mindig az, hogy néha meglepően nagy összegekkel kurtítják meg a jóhiszemű, de kissé bamba áldozatukat.
Jó példa erre az a július 22-én Kalocsán történt eset, amikor egy kalocsai hölgy arról tett bejelentést, hogy egy általa ismeretlen nő kereste fel a lakásán azzal, hogy paplanokat hozott ajándékba. Mint elmondta, 4 darab paplant hozott, de ebből csak két darabot kell a delikvensnek kifizetnie 120 ezer forintért, a másik kettőt ajándékba adja. A sértett a kezében lévő borítékból kivette a kért összeget és átadta a nőnek, aki ekkor meglepő dolgot művelt: kikapta a sértett kezéből a borítékot, és nagy sietve távozott a lakásból. Mint később kiderült, összesen mintegy 300 ezer forinttal károsította meg a hiszékeny és talán kissé mohó károsultat.
Ugyanezen a napon egy szakmári férfi tett bejelentést egy furcsa esetről. Mint elmondta, éjszakára befogadott a házába egy ismeretlen nőt. Azt könnyű kitalálni, mivel töltötték az éjszakai órákat, ám az álomba merült férfi arra ébredt a mámoros éjszaka után, hogy a nőnek se híre, se hamva, de eltűnt a pénztárcája is, amiben 250 ezer forint volt. Azt most ne firtassuk, hogy egy magányos férfi miért enged be a lakásába egy ismeretlen nőt éjszakára, de azt joggal kérdezhetjük, ugyan miért tart valaki negyedmillió forintot csak úgy, a pénztárcájába dugva. Ennyit biztosan nem ért a szerelmi légyott…
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
