Súlyos vád a pataji kecskepásztor ellen

Betörte egy léccel kollégája fejét

2010.01.28 08:25   

A napokban emelt vádat a megyei főügyészség abban a bűnügyben, amely még tavaly szeptemberben történt egy dunapataji cég telephelyén. Egy helyi illetőségű férfi kecskepásztorként dolgozott a cégnél, de nem eléggé szorgalmasan, amit az egyik kollégája szóvá is tett neki, majd elment a boltba vásárolni. Mire visszatért, egy felbőszült kecskefelügyelő fogadta, majd egy méteres párnafával úgy fejbe vágta, hogy betört a koponyája.

A vizsgálat és az ügyészségi vádirat megállapítása szerint a boltba igyekvő férfi szándékosan nyitva hagyta a telep bejáratát, hogy a kecskék megszökhessenek, ezáltal a szerinte lustán dolgozó társának jelentős többletmunkát okoz majd az állatok visszaterelése, ami a munkaköri kötelességei közé tartozott. A cselt azonban észrevette a kecskepásztor és a bejáratot nem csak kulcsra zárta, hanem le is lakatolta, így a boltból visszaérkező munkatárs nem tudott bejutni a telepre. Óriási kiabálásba kezdett, mire nagy nehezen beengedte a pásztor, persze nem hagyta szó nélkül a kritikát, aminek következtében parázs veszekedés kezdődött közöttük. Ennek az lett a vége, hogy a pásztor felkapott egy körülbelül egy méter hosszú ún. párnafát, amivel felülről lefelé irányuló mozdulattal és közepes erővel leütötte munkatársát, aki homlok- és arccsonttörést és járomcsont-törést szenvedett.

Az ügyészség vádirata szerint a súlyosabb séróülés, valamint az életveszélyes állapot elmaradása nem a kecskepásztoron múlt. A 49 éves férfit kirúgták a cégtől, a megyei főügyészség pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt a napokban vádat emelt ellene.

(Forrás: BAON)


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás