Életmentő műszereket loptak a belosztályról

Közel nyolcmilliós tolvajlás a kalocsai kórházban

2010.11.26 08:59    |    Csapai Lajos  

A kalocsai kórház közel kétszáz éves történetében egyedülálló bűncselekmény történt november 15-én a gyógyintézet non invazív mátrix (belgyógyászati-) osztályán. Az osztály főnővére és nővérei egy bejelentéssel keresték meg a főigazgatót, mely szerint az osztályról eltűnt néhány értékes műszer. Miközben felderítették, hogy milyen eszközök és műszerek hiányoznak, ismeretlen tettes ellen azonnal feljelentést tettek a rendőrkapitányságon és megindult a nyomozás. A példátlan eset kapcsán lapunk felkereste dr. Deák Zoltánt főigazgatót, aki a következő nyilatkozatot adta a Kalocsai Néplapnak.

- Mint munkatársaim jelezték, az osztályról valóban eltűnt mintegy 7 és fél millió forint értékű, a beteggyógyításban és ellátásban közvetlenül használatos műszer. Az osztály két olyan helyiségéből vitték el a műszereket, amelyek közül az egyik egy őrzőhelyiség, a másik pedig egy kezelő, amelyik folyamatosan nyitva van, illetve este kulcsra zárják, de a műszerek bármikor hozzáférhetők, mert közvetlen életveszély elhárítására szolgálnak - mondta dr. Deák Zoltán.

deakwebre_300Kihangsúlyozta: azért fordul az ügyben a nyilvánossághoz, mert borzasztóan bántja, ami történt. Nem is annyira az összegszerűség, hiszen bár nagy összegről van szó, őt inkább az ügy erkölcsi oldala keseríti el. Nevezetesen az, hogy aki életmentő műszereket tulajdonított el, azt csakis és kizárólag az anyagi haszonszerzés motiválhatta, hiszen önmaga egészségének megóvására aligha használhatta volna, viszont komolyan veszélyeztetheti mások életét, egészségét, gyógyulását.

- Tudni kell, hogy jelenleg a kórházba alanyi jogon szabad bejárása van mindenkinek, a nap bármelyik szakában - folytatta a főigazgató. – Kifejezett látogatási tilalmat nem rendelhetünk el, hiszen mindenkinek joga van a családtagjait meglátogatni, ha balesetről van szó, akkor akár éjjel kettőkor is. E jog mögé bújva bárki bejöhet az intézménybe, ahol csak egy rendész és egy portaszolgálat van, de nekik sincs joguk másnak a táskáját, autóját átkutatni. Ez a tolvaj „ideális” körülmények között követhette el a bűncselekményt: zavartalanul felderíthette, és feltűnés nélkül elvihette a drága műszereket. Nekem az az érzésem, ha az ellopott műszereket nézem, hogy nem véletlenül éppen ezeket lopták el. A tolvajok pontosan tudták, hogy mi hol van, ezért nem tartom azt sem kizártnak, hogy pontos leírással rendelkeztek a műszerek és tartozékaik elhelyezkedéséről, ami belső informátort is feltételez, de ezt csak a rendőrségi nyomozás tudja megerősíteni, vagy cáfolni. Egyébként az ellopott műszerek összértéke eléri azt a határt, amely alapján nemzetközi körözést lehet kibocsátani.

Az is feltételezhető, hogy a lopás „megrendelésre” történt, hiszen célzatosan válogatott eszközökről van szó. Elképzelhető, hogy Magyarországon valamelyik magánklinikán landolnak az értékes műszerek, vagy valamelyik környező országban volt igény ilyen korszerű gépekre.

Az alábbiakban felsoroljuk az ellopott műszereket gyári számukkal és értékükkel együtt, s arra kérjük olvasóinkat, ha az üggyel kapcsolatban bármiféle információhoz jutnak, vagy tudomást szereznek valamelyik gép értékesítéséről vagy annak kísérletéről, azonnal jelentsék be a rendőrségen, vagy a kórház főigazgatójánál.

Az ellopott műszerek: betegőrző monitor AA52-7611 gyári számú, értéke 1.503.489 Ft, gyógyszeradagoló pumpa (perfusor compact S), gysz. 20745, értéke 362.008 Ft, gyógyszeradagoló pumpa (perfuso compact S) gysz. 21.320, értéke 362.008, gyógyszeradagoló pumpa (perfusor compact S) gysz. 21 017, értéke 362.008, gyógyszeradagoló pumpa (perfusor compact S) gysz. 21030, értéke 362.008, hordozható defibrillátor (ZOLL AED+), gysz. X05E06154, értéke 762.120, hordozható defibrillátor (ZOLL M Series) gysz. T05B67816, értéke 2.632.776, infúziós adagoló pumpa, Infusomat fms, gysz. 80947, értéke 521.290, infúziós adagoló pumpa, Infusomat fms, gy.sz. 79888, értéke 521.290, lélegeztető ballon, egyutas szeleppel, transzparens maszkkal (AMBU Mark), gysz. Ni02-4, 49.011. A műszerek együttes értéke 7.438.006 forint.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás