Vétlen lövés
2010.01.16 15:49 | -LP-
Legalábbis ezt mondja a köznyelv azokra az esetekre, amikor olyan találat ér valamit, ami abszolút nem volt szándékos, esetleg figyelmetlenség okozta. Sajnos ez a fogalom a vadászok körében már régről ismert, hiszen nem egy vadászbaleset rendőrségi jelentésében szerepel ez a szó. Természetesen ez nem mindig halálos, és nem is mindig embert talál el, ahogy a mi esetünkben most Érsekhalmán sem.
Hétfőn este féltizenegy tájt lövés ért egy lakóházat Érsekhalmán. A lövedék a ház egy oldalsó ajtajának ablakát törte be, és az étkezőben landolt. Az első szakértői vélemény szerint „vétlen lövésről” lehet szó. A fegyverszakértő elsődleges véleménye alapján kisgolyós lőfegyverből származhat a lövedék, mely eltalálta a házat.
A szakértői vélemények jelentőségét, és a további vizsgálódást különösen indokolttá teszi az a tény, hogy ez a vétlen lövés Horváth Roland érsekhalmi polgármester házát találta el. Ezt a tényt Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg.
Horváth Roland elmondta, már aludtak, amikor csapódásra lettek figyelmesek az étkező felöl. Házuk a falu közepén áll, messze és takarva minden vadászatra alkalmas és kijelölt területtől. A polgármester az esetet megelőzően semmi gyanúsat nem látott, és bízik abban, hogy ez a lövés nem személyének szólt, és mentes mindenféle politikai szándéktól, indíttatástól.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
