Fegyveres rablás Miskén

Áldozata hasához szorította a pisztolyt

2010.07.02 22:13   

Egyelőre még nincs válasz arra a kínzó kérdésre, vajon miféle átok ül térségünk egyre szépülő, fejlődő faluján, a szlovák kisebbség által is lakott Miskén. A környező falvakhoz képest jóval több az erőszakos bűncselekmény, köztük az emberölés, rablás, betörés is történt az elmúlt években, s bár fokozódott a rendőri jelenlét a faluban, egyelőre nem sikerült visszaszorítania bűncselekmények számát.

2010. június 25-én 12:38 órakor Miske község jegyzője bejelentést tett a szolgálatban lévő hajósi KMB-nél, mely szerint őt értesítették róla, hogy egy miskei lakost megloptak. Elmondása szerint a feltételezett elkövető – a férfi albérlője – Miskén a Fortuna kocsmában szórakozik. A kiérkező kmb a kocsmában észlelte, hogy a megnevezett személy játékgépen játszik.

A személyt intézkedés alá vonták, amely során ruházatából előkerült egy engedély nélkül tartott Flóbert lőfegyver. Az igazoltatás során további kérdéseket intéztek a személyhez, aki elmondta, hogy a nála lévő pénzt főbérlőjétől tulajdonította el. Ezt követően felkeresték a sértettet, aki elmondta, hogy albérlője a délelőtt folyamán kettő alkalommal kicsavarta a kezéből a pénztárcát és 10-10.000 Ft-ot kivett belőle. Ezt követően 11 óra körül ismét pénzt követelt az albérlő azzal, hogy ha nem adja át a pénztárcáját, akkor megöli.

Szavainak azzal adott nyomatékot, hogy egy Flobert pisztolyt tartott a sértett felé. Ennek hatására sem adta át a tárcáját, ezért az elkövető ismét erőszakkal kicsavarta a kezéből. Az eltulajdonított pénzzel minden esetben a közeli vendéglátó ipari egységbe ment, ahol a játékgépbe dobálta.

Az albérlőt előállították a Kalocsai Rendőrkapitányságra és gyanúsítotti kihallgatása során a fenti cselekményeket elismerte. Ezt követően őrizetbe vételére került sor, valamint indítványozták előzetes letartóztatását.

(Forrás: Répási Tamásné r.őrgy.)

 


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás