11. Bánáti Nemest unszolta, hogy adják vissza a pénzt

Hazaérkezésük után Bánáti hazavitte a motorkerékpárt, majd Nemes lakásáról együtt indultak az üzembe. Megegyeztek, hogy Nemes megy be a pénzért, Bánáti pedig az üzemen kívül fog figyelni. A kifizető helyiség utcára nyíló ajtaján ment be Nemes a pénztár épületébe. Az ajtón sima zár volt, amihez könnyen lehetett szerezni kulcsot, csak meg kellett nézni a kulcson lévő számot és minden további nélkül lehetett vásárolni, vagy a meglévő kulcsok közül kiválasztani a megfelelőt. Nemes az utóbbit választotta kulcsszerzéshez.
„Amikor odaértem a pénztárhelyiséghez, ott az utcára nyíló ajtót minden akadály nélkül kizártam a már említett lapos tollú kulccsal. A környéken senkit sem láttam. A porta során a pénztárépület mellett, az utca felől éppen úgy égtek a villanyok, mint máshol. A pénztárhelyiségben szintén égett a villany. Amikor abba a folyosórészbe bejutottam, ahol a pénzre szoktak várakozni, ott megnéztem a három kifizető ablak közül, hogy melyiket lehet elmozdítani, a középső ablak elmozdult […]. Az ablak elmozdítása következtében a vasrács könnyűszerrel leemelhető volt és ennek következtében az ablakot zavar nélkül el lehetett tolni. Ezen az ablakon bemásztam a számfejtő helyiségbe […] A pénztárba nyíló ajtó nyitva volt, nem volt bezárva. A pénztárhelyiségben a páncélszekrényt az általam készített kulccsal minden zavar nélkül ki tudtam nyitni. A páncélszekrény bal oldalában voltak elhelyezve azok a ládák, amelyekben a kiborítékozott pénz volt. A ládák tartalmát először a magammal vitt táskába raktam, azonban ebbe nem fért bele. Amikor láttam, hogy nem fér bele a szatyorba a pénz, a külső helyiségben az asztal alól egy papírzsákot vettem fel és a többit abba raktam. A páncélszekrényt vissza bezártam. A csomagokat kitettem az ablakon, majd én is vissza kibújtam, a kérdéses ablakot, amelyen én is kibújtam, visszahelyeztem ugyanabba a helyzetbe, mint ahogy az eredetileg volt.” – mesélte el a páncélszekrény kiürítését Nemes a rendőröknek.

A sikeres akció után a zsákmánnyal Nemes lakására mentek, ekkor éjjel fél egy lehetett. Nemes lakásán nekiláttak a fizetési borítékok kiürítéséhez. Siettek, ezért maradt néhány borítékban kisebb pénzösszeg. Körülbelül fél kettőig együtt ürítették a borítékokat. Akkor Bánáti közölte Nemessel, hogy neki el kell mennie. A felesége délutános műszakban dolgozik, az ő feladata az étterem zárása. Bánáti megígérte feleségének, hogy záráskor érte megy, és együtt mennek haza. Az üres borítékokat betették a papírzsákba, amit Bánáti távozásakor magával vitt. A piactéri Vajas-híd közelében, ahol a gyárhoz vezető rövid utat éppen javították, két nagyobb követ rakott a papírzsákba a borítékok közé, a papírzsákot pedig belegurította a Vajasba. Nemes, immár egyedül, tovább ürítette a borítékokat, három óra tájban végzett. Utána az üres borítékokat belegyömöszölte a sporttáskába, amelyben elhozta a pénzt a pénztárból. A sporttáskát, a kulcsmásolatot és a reszelőket a Foktői úti hídnál ő is a Vajasba dobta. Ez a momentum, mármint az üres borítékok a Vajasba dobása volt az a bizonyos „banán-héj”, amin elbuktak. Ha Bánáti az üres borítékokat tartalmazó papírzsákot és sporttáskát a Vajas helyett kivitte volna motoron a néhány kilométerre lévő Duna partra és ott dobja a vízbe, biztos, hogy a rendőrségnek sokkal nehezebb dolga lett volna az ügy felderítésében.

Még Bánáti távozása előtt megállapodtak, hogy reggel 8 óra előtt találkoznak a városban. Nemes magával viszi a pénzt, amit elrejtenek az iskola tornaszertárában. A pénzlopás előkészületei közé tartozott, hogy a szertár egyik meglazult padlódeszkája alatt egy üreget készítettek a pénz számára. Reggel fél nyolc körül Nemes a számolatlan pénzt – nem tudta a zsákmány pontos összegét – saját sporttáskájába csomagolva átadta Bánátinak, aki a pénzt elrejtette a szertárban, az előre elkészített rejtekhelyen.

Mindkettőjüket meglepte az az általános felháborodás, amely a pénzlopás hírére kapott lábra az üzemben és a városban is. A fizetési borítékokat tartalmazó sporttáska, majd papírzsák gyors előkerülése pedig egyenesen megrémítette a két férfit. Különösen Bánátit sújtotta az eset. Felesége tudott székesfehérvári kirándulásáról, nem volt buta asszony, gyorsan világossá vált előtte, hogy a férje valamilyen mértékben érintett a pénzlopásban. Bánáti be is ismerte feleségének, hogy köze van az ügyhöz, de nem volt teljesen őszinte, mindent Nemesre fogott. Felesége és az egyik gyermekkori barátja, aki szintén tudomást szerzett arról, hogy barátjának valamilyen mértékben köze volt a pénzlopáshoz, könyörögtek Bánátinak, hogy jelentkezzen a rendőrségen. Bánáti azzal hárította el ajánlatukat, ha bejelenti, hogy Nemes volt a tolvaj, akkor őt is belekeverik az ügybe. Bánáti Nemest unszolta, hogy szolgáltassák vissza a pénzt. „[…] A bűncselekmény elkövetését követő időben én mindenáron rá akartam szedni Nemest arra, hogy a pénzt vigye vissza és tegye jóvá, amit tett. Nemes hallani sem akart erről, de az utolsó napokban már passzív magatartást tanúsított, amikor ezt felvetettem. Nem mondta, hogy visszaviszi a pénzt és jelentkezik a rendőrségen, de nem is tiltakozott ilyen irányú felvetésem ellen. […] Felajánlotta, hogy az egyik rokonát, aki a dunavecsei rendőrkapitányság vezetője volt, ráveszi, hogy legyen közvetítő a pénz visszaadásában, amivel enyhíthetik a bűncselekmény súlyát. Erre a mentőakcióra végül nem került sor. Nemes azzal nyugtatta Bánátit, ha az általános felháborodás elcsitul, vissza fogják juttatni a pénzt. Az események gyors változása mindkettőjüket rádöbbentette tettük súlyosságára, de ahhoz már nem volt bátorságuk, hogy vállalják tettük következményeit. Nemes talán abban bízott, hogy a bombabiztos alibije megvédi attól, hogy a nyomozás eléri. Bánáti gyengébb idegzetű volt. Felesége és gyermekkori barátja nyomását sem bírta. Az ellopott pénz egy részét kivette a rejtekhelyből és az iskola közelében lévő, használaton kívüli magtár udvarán a bozótba rejtette. Az egykori főkáptalani magtár épülete a Kossuth Lajos u. és a Martinovics Ignác u. sarkán volt, ma már nem létezik, a Kossuth Lajos u. 8/A és 8/B. sz. két kétemeletes épület áll a lebontott magtár helyén. A városi rendőrkapitányság épülete az átelleni sarkon volt, és a főbejárata akkor még a Martinovics u. felől volt. Az ügyeletes tiszt szobájának ablakából rá lehetett látni a magtárudvarra, amelyet nagyrészt bozót nőtt be.

A sors különös fintora, hogy Bánáti a lopott pénz nagyobbik részét pont a rendőrség orra előtt dugta el. Erről így vallott Bánáti: „[…] Október 17-én, keddi napon este, a sötétség leple alatt az elrejtett pénz egy nagyobb részét előszedtem és egy zsákba csomagolva a rendőrkapitánysággal szemben lévő raktár udvarában a bozót közé rejtettem. […]

(Folytatjuk)