Frontális ütközés Miske határában
2009.09.13 22:28
2009. szeptember 3-án 09:35 órakor baleset történt Miske és Hajós között az 5312-es úton. A helyszínre érkező baleseti helyszínelő megállapította, hogy a 34 éves foktői lakos 19 óra 30 perc körül Miske külterületén az 5312 sz. úton közlekedett az általa vezetett Ford tehergépkocsival Hajós irányából Kalocsa felé. Egy balra ívelő veszélyes útkanyarulatban a járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és jobbra lesodródott az útpadkára. Visszakormányozva járművét az útra, a 10,350 kilométerszelvénynél áttért a menetiránya szerinti baloldalra és frontálisan nekiütközött a szemből szabályosan közlekedő, hajósi lakos által vezetett Toyota Corolla Versonak. Az okozó sofőr valamint utasa súlyos, míg a vétlen kocsi két gyerekkorú utasa könnyű sérülést szenvedett, őket a mentő a bajai kórházba szállította. Ittasság egyik félnél sem volt.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
