Nem merült fel etnikai motívum

Csoportos garázdaság Hajóson

2009.11.06 09:19    |    Cs.L.  

Noha az első sajtóközlemények még arról szóltak, hogy november 4-én, Hajóson az iskolában egy gyermekek között kirobban konfliktus átterjedt a szüleikre is és tettlegességig fajuló garázdaságba torkollott, melynek motívuma etnikai ellentét lett volna, az eddigi rendőrségi vizsgálat szerint erre nem merült fel adat.

fegyver_230A rendőrség nem vizsgálta, hogy a 8-10 éves gyerekek között lezajlott konfliktust mi váltotta ki, ugyanis ez a fegyelmi jogkört gyakorló iskola feladata, lévén, hogy életkoruk miatt a gyerekek ellen nem indulhat büntetőeljárás. Orovecz János, a kalocsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy a csoportos garázdaságban résztvevő szülők többször is összecsaptak a nap folyamán, sőt eldördült egy gázpisztoly (képünkön) is, de ez egyik eleme a cselekménysornak. Noha a szülők között két etnikumhoz tartozó személyek találhatók, a rendőrtiszt véleménye szerint mégsem ez volt az alapja a konfliktusnak.

Információink szerint az váltotta ki a csoportos garázdaságot, hogy a helyi általános iskolában az egyik tanulót rendszeresen arra kényszerítették, hogy adja át a tízóraiját. Egy ilyen esetnek szemtanúja volt a fiú édesanyja is, aki állítólag pofon ütötte az erőszakos kéregetőt. A rendőrség tájékoztatása szerint 2009. november 04-én 10:00 órakor egy hajósi férfi tett bejelentést, miszerint a munkahelyén két férfi megverte. Az ügy előzménye, hogy a fiatalember a mai napon reggel az iskolában azt látta, hogy a fiát, másik gyerekek a falhoz szorítják, és molesztálják. Ezután a fiát molesztáló egyik gyereket kérdőre vonta, majd elment dolgozni. A munkahelyén ezután nem sokkal megjelent egy autó, amiből két gyerek hozzátartozója szállt ki, és külön- külön egyszer orrba vágták a férfit. Mivel mindannyian hajósi lakosok voltak, ezért a férfi név szerint megnevezte támadóit.  Kis idő elteltével a két hajósi férfi élettársai is megjelentek helyszínen, de ott már csak a telep tulajdonosát találták, aki a rájuk támadó nők közül az egyikre a gázriasztó fegyverével rálőtt. Az ügyben csoportos garázdaság miatt indult büntetőeljárás.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás