Heten kerültek orvoshoz

Otromba diákcsíny – vagy bűncselekmény?

2009.03.24 15:16   

Óriási felbolydulást okozott kedden délelőtt a Dózsa György középiskola úgynevezett „műszaki” tagozatán, amikor egy diáklány az óra kezdetére várva a tanári katedra előtt egy eddig ismeretlen, külföldi eredetű flakonból szúrósszagú gázt permetezett szét, amit a barátjától kapott, és várta, hogy az óraadó tanár megérkezzék.

Ami diákcsínynek indult, drámai fordulatot vett: az osztály tanulói közül ketten elájultak s görcsös rángás vett rajtuk erőt, sőt egy harmadik diák is rosszul lett. Később többen is rosszullétre panaszkodtak, őket gyermekorvos látta el. Összesen heten részesültek orvosi ellátásban, az ájultakat mentő szállította kórházba. A gázspray-t a rendőrség lefoglalta.

E sorok írásakor, kedden 14.50-kor folyik a tanúk meghallgatása a rendőrkapitányságon. A vizsgálat arra is kiterjed, egyáltalán követett-e el bűncselekményt az a diák, aki szétfújta a gázt az osztályteremben, ezért nem is gyanúsították meg semmivel. Esély van arra, hogy könnyű testi sértés miatt eljárás induljon ellene, de az sem kizárt, hogy közveszély okozása miatt járnak el vele szemben. A felelőtlenség ott is tetten érhető az eset kapcsán, hogy az elkövető nem tudhatta, hogy társai közül szenved-e valamelyikük valami speciális allergiában, amelyet az ismeretlen szer válthatott volna ki. A rendőrség folytatja a különös eset vizsgálatát, melynek eredményéről tájékoztatjuk olvasóinkat.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás