Beismerte tettét a gyáli gyilkos
Pisztollyal végezte ki volt szerelmét
2009.12.20 16:51 | Cs.L.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 21 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint egy átalakított pisztollyal valósággal kivégezte 16 éves volt szerelmét a Pest megyei Gyálon. A hidegvérű és brutális gyilkosságról tartott rendőrségi sajtótájékoztatón Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a fiatal lány éppen iskolába tartott, amikor megölték. A nyomozók kezdettől fogva gyanították, hogy nem rablógyilkosság történt, hiszen a lány értékeit hiánytalanul megtalálták a helyszínen, ezért személyes indítékot gyanította a szörnyű nyílt színi emberölés mögött.
A rendőrök a tanúkutatás során nem találtak szemtanút, de azonnal kihallgatták a lány szüleit és nagy erőkkel fogtak a nyomozásba. Kiderítették, hogy az áldozatot nem csak többször meglőtték, hanem előtte meg is verte gyilkosa.
Pénteken reggel fél nyolc óra tájban az utcai járókelők bukkantak a kamaszlány holttestére és bejelentést tettek a dabasi rendőrkapitányságon. A sajtótájékoztatón Ármós Sándor Pest megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy D. Bernadett azon a reggelen a buszmegálló felé tartott, hogy iskolába menjen. Gyilkosa Z.Dávid már várta és az volt a terve, hogy az erdőben megöli. Hiába próbálta rávenni a lányt, hogy arrafelé menjenek, de az nem állt kötélnek. Z.Dávid ekkor lemaradt néhány lépésre a lánytól és pisztolyával, ami egy hatástalanított muzeális forgópisztoly volt, rálőtt a lányra.
Az első lövés nem volt végzetes, de a lány a földre esett és segítségért kiabált, amitől a 21 éves férfi megrémült és a pisztollyal nyolcszor fejbe ütötte D. Bernadettet, amitől a lány elvesztette eszméletét. Eközben a férfi újra tűzkész állapotba hozta a fegyvert és közvetlen közelről halántékon lőtte a lányt. A kivégzéshez használt fegyver egylövetű revolver volt, amelynek újratöltése hosszabb időt vett igény, ami a bűncselekmény minősítésénél játszhat majd szerepet.
A férfi kihallgatásakor azt vallotta, hogy májusi szakításukkor határozta el, hogy megöli a lányt, és azóta tervezte a gyilkosságot. Még októberben vásárolt egy XIX. századi olasz gyártmányú forgódobos fegyvert, amiből ólomgolyót lehetett kilőni. Elsütőberendezés nem volt a fegyveren, ezt Szlovákiából kellett beszereznie, amiként a fekete lőporhoz is hozzájutott Révkomáromban. A hatástalanított fegyvert visszaalakította, majd saját maga készített lövedékeket hozzá, amelyhez a szükséges ismereteket az internetről szerezte.
Papp Péter, a rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója kivégzésnek nevezte a történteket, és elmondta azt is, hogy a tettes először fel akarta robbantani a lányt, de azt nem tudta kivitelezni, ezért döntött a pisztoly mellett.
(Forrás: FN)
A gyáli gyilkosságot megelőző napon egy 19 éves tótkomlósi nő érkezett a feltételezések szerint üzleti megbeszélésre egy 26 éves hódmezővásárhelyi férfihez, aki feltehetőleg megölte. A holttestet pénteken fedezték fel, a férfit elfogták, gyanúsítotti kihallgatását megkezdték
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
