Hajósi bűncselekmények
2010.01.06 22:41 | -i-s
Az újév első rendőrségi jelentéséből az ember azt hihetné, hogy az óév utolsó napjaiban a bűnözők csak Hajós városát szerencséltették, hiszen december 29-től a trükkös lopástól kezdve a pincefalui tetőbontáson keresztül a lakásbetörésig felvonultatták a tolvajarzenált.
Habár a magyar sajtó, köztük a mi lapunk is, több ízben közölt olyan bűneseteket, ahol a rafinált tolvajok különféle meséket kitalálva „vették le” az óvatlan embereket, sokan mégsem tanultak ezekből a történetekből, és még mindig bedőlnek a trükkös tolvajoknak. Hajóson kedvenc szerepükben léptek fel: azt állították az ajtót nyitó 86 éves asszonynak, hogy az áramszolgáltatótól jöttek, hogy rendezzék az asszony számla-túlfizetését. A néni elővette a rejtekhelyen tartott pénzét, amikor a tolvajok elterelték a figyelmét és ellopták 160 ezer forintnyi megtakarított készpénzét.
A hajósi pincefalu kedvenc vadászterülete a tolvajoknak, főleg azóta, hogy a présházak már nem azok a semmirevaló, rozzant tákolmányok, hiszen némelyikük valóságos palota, összkomforttal, beleértve a szórakoztatóelektronikai eszközöket is. December 29-én az egyik présház tetőzetét bontotta meg a betörő. Leszedte a cserepeket, átvágta a léceket, majd behatolt a házba, és az ott talált hifi-berendezést, mikrohullámú sütőt, gázpalackot, valamint tömény italokat elvitte mintegy ötvenezer forint értékben.
Ugyanezen a napon még egy bűncselekmény történt a városban: a hajósi Haynald Gyermekotthon tett bejelentést, hogy az egyik lakásotthonukba egy ismeretlen tettes betört. A benyomott ablakon keresztül behatolt és elvitte az ott található komplett számítógép-rendszert. Felfeszítette az egyik raktárt is, ahonnan tévét, DVD-lejátszót készített össze, majd feltört egy másik irodát is. Az ellopott számítógép értéke 160 ezer forint.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
