Elvitt két üveg bort, majd felgyújtotta a pincét

2011.09.13 20:49   

Betörő gyújtott fel egy borospincét múlt héten kedden este Hajóson. A felgyújtott pincében 800 ezer, a mellette lévőben 500 ezer forintos kár keletkezett.

hajos_tuz_pince_280A 38 éves jánoshalmi betörő kedden este 20.40 körül feszítette be a Keskeny utcai pince ajtaját. Mind-össze két üveg bort lopott, amikor tetten érték. A hajósi körzeti megbízott ugyanis járőrözés közben észlelte, hogy nyitva van a pince ajtaja, odalépett, mire kirohant egy férfi – a betörő – a helyiségből, és elfutott.

– A kollégánk vette észre azt is, hogy tűz van odabent, ezért elsőként a tűzoltókat riasztotta – tájékoztatott a bűncselekményről Nyikos Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. – Majd üldözőbe vette a menekülő férfit, és sikerült elfognia a helyszín közelében. A kalocsai tűzoltók két szerkocsival vonultak a pincetűzhöz. Sajnos a nádtetőn gyorsan terjedtek a lángok, így 800 ezer forintos kár keletkezett. A tűz átterjedt a szomszédos pincére: ebben félmilliós kárt okoztak a lángok.

Az elfogott férfit – aki büntetlen előéletű, de jelenleg a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság ugyanilyen bűncselekmény miatt nyomoz ellene – lopás és rongálás gyanújával hallgatták ki a kalocsai rendőrségen. Majd őrizetbe vették és várhatóan kezdeményezni fogják az előzetes letartóztatását.

(Forrás: www.baon.hu)


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás