Egy halott, hat sérült

Halálos borulás Solt határában

2009.12.29 09:02   

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történ keddre virradóra Solt határában az 53 számú úton – tudatta a sajtóval Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

 

baleset_solt_367
 

 

A baleset során egy utánfutóval közlekedő szerb rendszámú Ford haszongépjármű hajnali fél négykor, valószínűleg a sebesség helytelen megválasztása miatt, megcsúszott és az út menti árokba borult. Ennek során a vezető mellett ülő utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni. A járműben utazó összesen hét személy közül egy meghalt, négy felnőtt és két gyermek megsérült, őket a kivonuló tűzoltóknak kellett a roncsok közül kiszabadítani.

Szele Zsolt tűzoltó zászlós szolgálatparancsnok-helyettes irányította a solti állomáshelyű 1-es szer 6 fős, illetve a kalocsai 2-es szer háromfős legénységét, akik a jármű roncsai közül kiszabadították az áldozatot és a sérülteket. A parancsnokhelyettes elmondta, hogy a baleset sötétben történt és valószínűleg az út jegesedése miatt csúszóssá vált út miatt vált irányíthatatlanná a jármű, amely a szemközti útárokba hajtott, ott nekiütközött egy fának, majd felborult. A jármű úgynevezett a-oszlopa és tetőlemeze deformálódott és okozhatta a személyi sérüléseket.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás