Heten, mint a gonoszok

Rendőrkézen az illegális bevándorlók

2008.10.30 19:39   

Embercsempészt és „klienseit” tartóztatták fel Solt belterületén a rendőrök. Október 20-án éjjel 1 órakor a solti rendőrőrs gépkocsizó járőre feltartóztatott és ellenőrzés alá vont egy Mitsubishi személygépkocsit, amelyet egy 59 éves diósviszlói férfi vezetett, utasai pedig 5 koszovói és egy macedón állampolgár voltak, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarországon. A gépkocsi vezetője gyanúsítottkénti kihallgatása során elmondta, hogy egy ismerőse bízta meg a „fuvar” lebonyolításával, melynek során illegális bevándorlókat kell szállítani. Telefonon folyamatos üzeneteket kapott megbízójától, hogy az utasokat Kiskunhalas közelében kell felvennie és Székesfehérvárra szállítania, amiért 400 eurót kapott volna. A megbízó jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatása folyamatban van.

Az őrizetbe vettek elmondták, hogy fejenként 1000 euróért szállították volna őket Priątinából Bécsig, ahova munkavállalási céllal utaztak volna. Az illegális bevándorlók ügyét a Határrendészet vette át, míg a gépkocsi vezetője fogvatartása mellett várja a büntetőeljárás folytatását.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás