Feltehetően egy helyi szórakozóhely-tulajdonost tartóztatnak le az ügyben

Ittas sofőr gázolt halálra egy nőt Kalocsán

2011.11.28 09:31    |    Gábor János  

A Kalocsai Rendőrkapitányság ügyeletére november 19-én, reggel 8.50-kor érkezett a telefonos bejelentés, amely szerint az Asztrik tér és a Kunszt József utca kereszteződésében közlekedési baleset történt. A helyszíni szemle során kiderült, hogy a megengedettnél valószínűleg jóval nagyobb sebességgel közlekedő BMW az éles kanyarban egy, a vele szemközti sávban közlekedő kerékpárost gázolt el. A 47 éves nő a helyszínen életét vesztette.

bmw_halalos_gazolas_260– Az autó kisodródott az útról a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és ott a személygépkocsi bal elejével összeütközött egy kerékpárossal. Az ütközést követően a személygépkocsi a 2-es számú lakóház előtti útpadkán lévő fának ütközött, majd megállt – részletezte a baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság sajtószóvivője. Répási Tamásné hozzátette, hogy az áldozat a sérülései következtében azonnal meghalt.

A nyomozás korai szakaszában már tudni lehet, hogy a BMW-ben ketten utaztak, de a helyszínen csak az egyikük (nem megerősített információink alapján egy helyi szórakozóhely tulajdonosa) várta meg a helyszínelőket. A kalocsai férfinek az ellene felhozott bizonyítékok alapján „halált okozó közúti baleset gondatlan okozása” miatt kell felelnie. A helyszínt a baleset után elhagyó másik, szintén kalocsai férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt indítanak eljárást. A tetteseket még szombaton őrizetbe vették, és a sajtószóvivő elmondása szerint javaslatot fognak tenni az előzetes letartóztatásukra.

– Mivel a helyszínen is felmerült már az ittasság lehetősége, orvos szakértő bevonását kértük, aki egyértelműen alátámasztotta, hogy a gépjármű vezetője fogyasztott alkoholt – erősítette meg értesüléseinket Répási Tamásné, akitől azt is megtudtuk, hogy ezen kívül még egy drogteszt eredményét is várják.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás