Gyorsított eljárással jogerős ítélet
Megbüntették a csavardobáló férfit
2009.07.05 16:43
A Kalocsai Városi Bíróság a helyi ügyészség vádirata alapján súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt jogerősen két évi időtartamú próbára bocsátotta azt a kalocsai férfit, aki június 18-án 16.10 és 16.15 közötti időben, a kalocsai zsidótemetőben tartott ökumenikus istentisztelet idején lakóházának kerítésén keresztül vaktában átdobott egy anyacsavart. A csavar eltalált egy fiatal amerikai nőt, és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott.
Az eljárás során megállapították, hogy a rozsdás anyacsavar a hölgy fülétől 7 centiméterre ütött egy 8 mm hosszú, 6 mm széles repesztett sebet, amely 8 napon belül gyógyul, tényleges gyógytartama 7-8 nap. A kalocsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai nagy erőkkel fogtak a nyomozásba, és bravúrosan rövid idő alatt beazonosították a dobálót. A tettes, a szomszédban lakó férfi, akit hivatalosan is meggyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésével, részletes beismerő vallomást tett. Az ügyét vádemelési javaslattal átküldték a kalocsai ügyészségre, majd vádiratuk alapján bíróság elé állítással gyorsított eljárásban tárgyalta az ügyet a Kalocsai Városi Bíróság.
Dr. Schőn Ferenc, a bíróság elnöke a megszületett jogerős ítélettel kapcsolatban elmondta, hogy az ügy tárgyára és körülményeire való tekintettel akár súlyosabb büntetés is kiszabható lett volna, de a tettes kóros elmeállapotára és személyiségzavarára, beismerő vallomására és megbánására tekintettel a bíróság a cselekménnyel kapcsolatban a próbára bocsátást tartotta elegendő büntetésnek, valamint kötelezte a vádlottat a mintegy ötvenezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
– Kihallgatása során a vádlott azzal védekezett, hogy a cselekménye előtt megivott másfél liter bort, és lefeküdt pihenni, majd a nagy zajra ébredt, s ez nagyon felidegesítette. A műhelyén keresztül ment ki az udvarra, de előbb magához vett egy anyacsavart, és vaktában áthajította a téglakerítésen, úgy, hogy nem tudta azt, hogy annak másik oldalán mi történik, és hogy ott több ember is tartózkodik, a hangok irányába, ami aztán véletlenül eltalálta az amerikai nőt – mondta dr. Schőn Ferenc elnök. – Ezt a büntetőjogban eshetőleges szándéknak nevezett körülményt a bíróság a büntetés kiszabása során enyhítőként értékelte. Az elnök arról is beszélt, hogy a gyorsított bíróság elé állításnak jogszabályi előfeltételei vannak. Ilyen például az, hogy az adott bűncselekményt a törvény 8 évnél kevesebb szabadságvesztéssel fenyegesse, illetve szükséges az elkövető részletes, feltáró jellegű beismerő vallomása, valamint, hogy a bűncselekmény elkövetése és a bíróság elé állítás között 15 napnál hosszabb idő ne teljen el. A próbára bocsátás csak első olvasatban látszik enyhe büntetésnek, ugyanis ha ez idő alatt követ el az illető hasonló bűncselekményt, akkor a bíróság a büntetési tétel felső határát annak felével megemelve szabja ki a büntetést, ami esetünkben akár 4 és fél év is lehet.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
