Hajnalra megkerült a lopott holmi

2010.11.30 22:17    |    Cs.L.  

2010. november 23-án 02.50 órakor Kalocsa egyik sörözőjében a rendőrségre bekötött riasztó betörést jelzett. A kiérkező rendőrök azt látták a betört ablakon keresztül, hogy a sörözőben a pulton egy szatyorban dohányáru van összekészítve. A sértett elmondása szerint az elkövető eltulajdonított 200.000 Ft készpénzt, valamint dohányárut kb. 30.000 Ft értékben. A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály még aznap reggelre előállított két fiatalembert, akik gyanúsíthatóak voltak a bűncselekmény elkövetésével. Mivel közös albérletben laktak Kalocsán, ezért a házkutatást csak egy helyen kellett lefolytatni. Ennek során előkerült a 200.000 Ft készpénz és a dohányáru is. Az elkövetők közül az egyik korábbi büntetéséből feltételesen szabadult, valamint más hatóság is elfogatóparancsot adott ki ellene, ezért ő előzetes letartóztatásba került. A másik személy fiatalkorú volt, őt szabadlábon hagyták. Mindkét elkövető kihallgatása során beismerő vallomást tett, valamint korábban szintén Kalocsán elkövetett hasonló bűncselekményeket is elismertek.

Érdekessége a dolognak az, hogy az egy hete szintén betörés miatt őrizetbe vett fiatalember a társuk volt és bűncselekményekből tartották fenn magukat.

 


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás