Április 20-án, az esti órákban brutális gyilkosság történt Kalocsán, amikor egy 22 éves fiatalember lemészárolta barátnőjét, és megcsonkította testét. Többször kerestem ez ügyben az áldozat nővérét, és az elkövető édesapját, hogy nyilatkozzon ez ügyben a Kalocsai Néplapnak, de – köszönhetően a bulvármédiának, a valótlanságokkal teli írásoknak – elutasító válaszokat kaptam, mindkét oldalról. Meg is indokolták, hiszen elmondásuk szerint, eddig akárkinek adtak nyilatkozatot, teljesen más jelent meg, mint amit mondtak, vagy leírtak. Most, hogy eltelt kis idő a gyilkosság óta, és talán kezdenek enyhülni a lelki szenvedések, az elkövető édesapja és élettársa nyilatkozik nekünk, ám A. Attila és H. Mónika, valamint az áldozat családja kéri, hogy a média a továbbiakban tartózkodjék a megkeresésüktől.

– Volt-e valami előzménye, látható jele, hogy valami baj fog történni?

Attila: Petin látszott, hogy zaklatott volt a héten, nem aludt napok óta, telefonon is akármikor hívtam, felvette, mert nem aludt. Úgy érezte, hogy Gyöngyvér megcsalja őt.

Tudtuk, hogy zaklatott, de úgy gondoltuk, egy felnőtt ember meg tudja oldani a kapcsolatbéli, magánügyi problémáit, így nyilván nem álltunk állandóan a sarkában.

Péternek voltak vérnyomás problémái is, Móni is többször javasolta neki, hogy forduljon orvoshoz, mert kimerültség jeleit is láttuk rajta.

– Milyen volt a viszonyuk Péterrel?

Attila: Nem volt benne semmi rendkívüli, átlagos családi életet éltünk, egy ideig itt is lakott velünk. Igazából én magam is és Móni is, mindent megtettünk, hogy normális családi életet éljünk, Móni még koncerten is volt vele egyszer. Idén februárban volt egy magánjellegű konfliktus köztem és Péter között, amiért Péter Mónit és a családját okolta. Én akkor azt javasoltam neki, hogy költözzön el, és éljen külön életet. Igazából ebben Péter is partner volt. Én kerestem neki albérletet, amit el is fogadott.

– Lehetett Péterrel az élet dolgairól, napi problémáikról beszélgetni, vagy elzárkózó volt inkább?

Móni: Lehetett, és elég közvetlen volt. Attila elég sokat dolgozik, de amikor volt idejük, beszélgettek, és velem is megosztotta problémáit, gondjait, kötetlen beszélgetésekre is sor került több alkalommal.

– Amikor Péter felkereste önt azon az estén, hogyan mondta el önnek a történetet?

Attila: Éjjel kettőkor csengetett, de nem voltam itthon, éjszakás voltam. Móni nyitott ajtót

Móni: Péter sírt, és a nyakamba borult, majd mutatta kezeit (!), és zaklatottan elmondta, hogy megölte Gyöngyvért. Próbáltam megnyugtatni, de össze volt zavarodva. Első gondolatom az volt, hogy mentőt kell hívni, de Péter mondta, hogy már nem kell.

Telefonon hívtam fel Attilát, és elmondtam neki, mi történt. Attila hazajött, és saját autóján vitte be fiát a rendőrségre.

Attila: Bementünk a kapitányságra, hogy bejelentsük a gyilkosságot, és Péter feladja magát.

– Mi volt az első gondolata, mikor megtudta fiától, hogy mi történt?

Attila: Ezt nem tudtam volna elképzelni a fiamról, Gyöngyvér rendszeresen aludt nálunk, itt nálunk soha nem bántotta. Nem azt mondom, hogy nem voltak szóváltások, de tettlegességig előttünk soha nem fajult a dolog.

– Péter hogy viselkedett az eset után közvetlenül? Felfogta egyáltalán, hogy mi történt?

Móni: Magán kívül volt, de mikor felkeresett minket, már tudta, hogy rajtunk, édesapján kívül másra nem igazán számíthat, és támaszkodhat. Más újságokban elhangzottakkal szemben nem volt túlzottan ittas, nem volt érezhető rajta alkohol, bár a vizsgálatok később egy minimális mennyiséget kimutattak. Antidepresszánst is mutattak ki a szervezetében, de azt is én adtam neki már az eset után, hogy egy kicsit megnyugodjon. Bevallom, én is megijedtem, és féltem.

– Tudta, hogy Péter belépett a Magyar Gárdába?

Attila: Persze, hogy tudtam, de a politikai nézeteit nem igazán akartam korlátozni, és beleszólni. Mint mondtam, felnőtt emberként lépett be ebbe a szervezetbe, önálló döntése alapján. Amikor megkérdeztem tőle, hogy passzol össze a Gárda és a horogkereszt, akkor nem tudott értelmes választ adni. Egyébként a hírekkel ellentétben Pétert soha nem zárta ki a Gárda, hanem a Gárda szakadt ketté, és így nyilván ö is az egyikből kiesett, mint tag.

– Ön szerint van-e bármilyen köze ennek a rémtettnek fia szélsőséges nézeteihez, mert a sajtó ezt az összefüggést is felvetette. Lehet ennek valóságalapja?

Attila: Nem, teljesen kizárt. Természeténél fogva volt alkoholos befolyás alatt enyhén agresszív, de azt álmunkban sem gondoltuk volna róla, hogy ilyesmit tesz.

– Személy szerint érez-e felelősséget az ügyben, vagy ön Péter gyermekkorában megtett-e mindent, amit lehetett, és később a barátok és a társasága befolyásolta a viselkedését, alakította jellemét?

Attila: Nem érzek felelősséget az ügyben, semmi erre utaló jel nem volt, hogy ha tőr van a kezében, akkor bárkinek elvágja a torkát. Nem volt egyszerű gyerekkora, de rengeteg ember nőtt fel hasonló körülmények között, mégsem lett belőlük gyilkos. Igazából nem volt tapasztalható, hogy a baráti társasága, vagy eszmetársai buzdították volna ilyesmire.

– Említette, hogy rengeteg tárgyi tévedés van fia és az eset körül, például fogva tartásának helyére és az ügy állására vonatkozóan. Pontosítaná ezt?

Attila: Rengeteg olyan hír jelent meg a médiában az üggyel kapcsolatban, amelyek minden valóságalapot nélkülöztek.

Egy napilap írta, hogy még 60 napig meghosszabbítják az előzetest, és nem szállítják el, mert szökéstől tartanak. A hangsúly azon volt, hogy nem szállították át, pedig május 22-én átszállították a kecskeméti BV intézetbe, amit telefonon nekem a BV intézet is megerősített.

De volt egy korábbi ügy is, miszerint rendőröket bántalmazott Budapesten, és 3 hónapot ült ez miatt. Ez is minden valóságalapot nélkülözött, mert tojásdobálásért valóban bevitték, 1 napot volt előzetesben, majd pénzbírságra ítélték. Még videó felvétel is van az Interneten a „rendőrbántalmazásról”, amin egyértelműen látszik, hogy két kommandós 2 másodperc alatt földre viszi Pétert. Igazából félelmetes, hogy mennyire próbálja a média befolyásolni a közvéleményt.

– Városi pletykák keringtek, egy bizonyos budapesti útról. Igaz, hogy fia ott akart véget vetni életének, de aztán hazajött? Vagy ez is csak egy pletyka volt?

Attila: Az a része igaz, hogy öngyilkos akart lenni, és felutazott Pestre; ez még a gyilkosság előtt, aznap történt, és nem azt követően. Igazából nem is értem, hogy miért nem tette meg, ha már egyszer elhatározta. Bár én tudom, hogy Gyöngyvér családjának ez már nem vigasz és elégtétel, de még a gyilkosság után is megtehette volna.

– Találkozott az eset óta a fiával?

Attila: Szívesen találkoztam volna vele, de mivel tanú is vagyok az ügyben, így nem találkozhatunk a tárgyalásig. Talán létezik rá jogi megoldás, hogy találkozzak vele, de ez még folyamatban van. Addig is egy rokonunk lesz a kapcsolattartó, és a hivatalból kirendelt ügyvéddel tudunk kommunikálni.

– Nem fogadtak ügyvédet?

Attila: Nem. Hivatalból kirendelt állami védője van. Olvastam pár fórumon olyan megnyilvánulásokat, hogy jó ügyvéd, és öt év múlva kint van. Mi nem igazán gondoljuk így. Meg kell kapnia, amit megérdemel.

Szerintem, megérdemli a büntetést, amit majd kiszabnak rá, elvette egy 19 éves lány életét, esélyt nem adott neki az életre, ezt nem lehet elfogadni emberi mércékkel, viszont ezt már megítélni a bíróság és a szakértők dolga.

Annyit azért elárulok, hogy egy szakértői vélemény már van ez ügyben, és ott nem találták betegnek, beszámíthatatlannak, sőt meglepő, de átlag feletti intelligenciahányadosa van.

Ez alapján valószínűleg már kizárható, hogy ily módon úszná meg a börtönt.

– Fia karján van egy tetoválás, egy horogkereszt. Félti, hogy a börtönben ebből gondjai származhatnak?

Attila: Minden apa félti a gyermekét, de Péter ezeket az eszméket nyíltan vallotta, és vállalta.

Most ezt odabent is fel kell vállalnia, mert nem lesz megkülönböztetett elbánásban része, mint azt az ügyvédtől is megtudtuk. Azért még azt megemlíteném, hogy Móni gyermekei előtt, ha ujjatlan ingben vagy pólóban is volt, eltakarta a tetoválást egy kendővel.

– Attila, Móni köszönöm az interjút, zárszóként kívánnak-e valamit mondani?

Attila: Még ha nem is én adtam a kezébe a kést, de az én életem is megpecsételte.

Ez az eset bizonyára elkíséri majd Gyöngyvér családját további életükben, mindennapjaikban, és Attila és párja életére is rányomja bélyegét. Ezen kívül, azt hiszem, sok apa és anya is jobban óvja talán ezután gyermekét. Talán Attila válaszaiból kitűnik, hogy szerinte nem is a szélsőséges eszmék vezettek idáig, hanem az, hogy az emberek nem egyformán élik meg a mindennapok gondjait, problémáit. Egy szerelemféltést sem egyformán dolgozunk fel. Péter szerette Gyöngyvért, talán betegesen is, és ezért volt nehéz elviselnie a gondolatot, hogy esetleg nem lesz mindig az övé. Persze, a teljes igazat csak Gyöngyvér és Péter tudná elmesélni, de e sorok is közelebb vihetnek a tragédia megértéséhez.