Kisgyermek rekedt az autóban

2010.01.06 22:43   

2009. december 30-án 19 óra 01 perckor Uszódra riasztották a kalocsai lánglovagokat. A jelzés szerint egy családi ház pincéje égett. A helyszínre érkezve a tűzoltók megállapították, hogy egy lakóház mintegy 50 m2-es pincéjében 3-4-m2-en szalmabálák égnek. A tüzet rövid idő alatt 1 sugárral eloltották, majd ezt követően nagyteljesítményű ventilátorral a helyiséget átszellőztették. A tűzeset során a ház tulajdonosa a széttört pinceablak szilánkjával elvágta a kezét, ezért őt a mentők kórházba szállították.

2010. január 03-án 09 óra 36 perckor nem szokványos jelzést kaptak a kalocsai tűzoltók. Kalocsára, a Csajda utcába vonultak, ahol egy személygépjárműben a feltehetően meghibásodott központi zár miatt egy kisgyermek rekedt. A tulajdonos reménytelennek látszó mintegy egy órás küzdelme után úgy döntött, hogy a tűzoltók segítségét kéri. A helyszínre érkező kollegáknak egy fémhuzal segítségével sikerült az autó belső kilincsét elérni és az ablak feltörése nélkül a gépjármű ajtaját kinyitni. A beszorult gyermeknek nem esett baja.

2010. január 03-án 13 óra 31 perckor Kisfoktőre vonultak a tűzoltók, ahol egy személygépjármű a csúszós út miatt az árokban kötött ki. Személyi sérülés szerencsére nem történt, az autót az árokból a tűzoltók kihúzták.

Wicker Balázs tű fhdgy.

tűzmegelőzési
osztályvezető

 


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás