Jól sikerült a kéklámpások bálja
2009.03.10 15:10

Fergeteges bulival búcsúztatták az utolsó téli hónapot a kalocsai „kéklámpás” szakszervezetek dolgozói: február 28-án a meszesi Kék Duna vendéglőben tartott báljukon jókedvűen mulatoztak kivilágos-kivirradtig, feledve a kemény szolgálat „nyűgét s nyilait”. Természesen, a rendvédelmisek bálján nem szünetelt a szolgálat, mert társaik ez idő alatt is „szolgáltak és védtek” Kalocsán és a környező községekben.
Megtudtuk, hogy a rendezvény tombolafelvételét, mintegy 100 ezer forintot egy kollégájuk leukémiás gyermekének gyógyítására ajánlották fel, a fődíj nyertese pedig egyhetes üdülésen vehet részt Harkányban.
Az igazi nagy szám mégiscsak a karaoke-verseny volt, amelyen kiderült, hogy a bálok történetében először megrendezett trubadúrversenyen mennyi jó hangú, tehetséges rendőr, bévés és tűzoltó akad, köztük olyan is, aki megállná a helyét nagyobb publikum előtt is. Dicséret illeti a zenekart is, akik mindvégig arra csábították a résztvevőket, hogy a parkett ördögeként ropják a táncot.

Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
