Hatvan napot hosszabbított a bíró
Továbbra is előzetesben a „kalocsai mészáros”
2009.05.25 14:00
Április 21-én iszonyú hír kavarta fel békés kisvárosunk nyugalmát: előző este hat óra tájban Bátyai út 15. szám alatti albérletében A. Péter 22 éves kalocsai lakos egy szóváltást követően tőrkésével agyonszúrta 19 éves barátnőjét, lefejezte, egyes hírek szerint a holttest hátába késével horogkeresztet vésett, majd egy horogkeresztes náci lobogóval takarta le. Órákig ült a holttest felett, majd éjfél után apjával együtt bement a rendőrségre és feladta magát.
A Független Hírügynökség jelentése szerint dr. Szabó Ferenc Bács-Kiskun megyei főügyész helyettes, sajtószóvivő azt a tájékoztatást adta, hogy az egy hónapja előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított férfi fogva tartását a kecskeméti nyomozási bíró május 23-án hatvan nappal meghosszabbította, mert szökésétől és elrejtőzésétől tartani lehet.
A nyomozás eddig a nyilvánosság teljes kizárásával zajlik, vagyis azokat a rémisztő részleteket, amelyek Kalocsán és környékén elterjedtek a gyilkosságról, a nyomozó hatóság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Az információk szerint a szélsőjobboldali, radikális elveket valló ex gárdista, aki tavaly már kilépett a szervezetből, bestiális tettének elkövetésekor állítólag erősen ittas volt és kedélyjavító tabletták befolyása alatt állt. A főügyész-helyettesi sajtónyilatkozatot követően a magyar elektronikus sajtó szinte kivétel nélkül „kalocsai mészáros”- ként aposztrofálta a gyilkosság gyanúsítottját, utalva ezzel egyrészt a barbár módszerre, amellyel kivégezte barátnőjét, másrészt eredeti foglalkozására.
A VG értesülése szerint a férfit a kecskeméti megyei főkapitányság épületében tartják fogva, mert állítólag retteg attól, hogy horogkeresztes tetoválása miatt a börtönben cellatársai bosszút állnának rajta.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
