Zuhanás a halálba
Kalocsai siklóernyős tragédiája
2011.05.29 19:49
Az elmúlt héten csütörtökön, a délutáni órákban a kalocsai repülőtér és Uszód közötti területen halálos kimenetelű légi baleset történt, amelynek során a Kalocsán közismert és megbecsülésnek örvendett Rudas Rudolf masszőr, szenvedélyes sportember ugrás közben siklóernyőjével, egyenlőre tisztázatlan körülmények között a földbe csapódott. A helyszínre érkező kalocsai mentők mentőhelikoptert hívtak, amely az életveszélyes állapotban lévő sérültet a kecskeméti megyei kórházba szállította. Ám ott a siklóernyős a balesetet követő hat óra elteltével a gondos és azonnali orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette.
Az eset körülményeiről több verzió is kering a városban, ezért megpróbáltunk hiteles információkhoz jutni az ügyben. Ezek közül való, hogy a légügyi hatóság a rendőrséggel közösen vizsgálatba kezdett, de az még nem zárult le.
A siklóernyőst 15.30 körül a levegőbe segítő csörlő kezelője egy, a közelben, a szántóföldön elakadt másik sportoló megsegítésére sietett, ezért ő nem láthatta, valójában mi történt a levegőben. A helyszínen lévő sporttársak szerint a siklóernyős a csörlésből a szokásos magasságba, úgy 400-600 méterig emelkedett, és onnan spirálozva siklott lefelé. A balesetet kiváltó esemény úgy 100 méter magasságban következhetett be. Az ernyő ugyan végig nyitva volt, de a spirálozás egyszer csak hihetetlenül felgyorsult. A fák koronájánál eltűnő siklóernyősről már sejteni lehetett, hogy bajban van, ezért először az elakadt autó vezetője, majd mások is a helyszínre siettek. A betonpálya szélénél kiszálltak a járműből, és gyalogosan folytatták a keresést. A szerencsétlenül járt sportolót a mintegy félméteres becsapódási gödörtől néhány méterrel távolabb, eszméletlen állapotban találták meg. Tehát a becsapódást követően tovább pattant...
A teljes cikket nyomtatott lapunkban olvashatja.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
