Kampány a csalók ellen

Visszaélnek a humanitárius jelképekkel

2009.07.22 19:04    |    Csapai Lajos  

Amióta világ a világ, mindig akadnak csalók, akik úgy gondolják, hogy ha ismert szervezetek emblémája mögé bújnak, netán felöltik formaruhájukat, meghamisítják igazolványaikat, akkor könnyedén visszaélhetnek a becsületes emberek bizalmával.

Különösen érvényes ez a megközelítés az úgynevezett humanitárius és karitatív szervezetek esetében, hiszen az olyan közismert nemzetközi jelképekkel, mint a Vöröskereszt, a Vörös Félhold, vagy a 2005-ben elfogadott Vörös Kristály.

A Vörös Kristály a Vörös Kereszttel és a Vörös Félholddal megegyező védelmet nyújtó embléma. Az egyezményes emblémák funkciója kétirányú: egyrészt védő célzattal jelezheti azt, hogy az adott személy, objektum, közlekedési eszköz stb. a genfi egyezményekben meghatározott védelem alatt áll, másrészt jelzési célú (indikatív) használattal hívhatja fel a figyelmet arra, hogy az adott személy, objektum stb. a Nemzetközi Vöröskereszt, illetve a Vörös Félhold mozgalomhoz tartozik.

A Magyar Vöröskereszt az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordult segítségért, mert bejelentések érkeztek arról, hogy visszaélések történnek e szervezetek nevével a kereskedelmi szervezetek és magánszemélyek, civil szervezetek részéről. Ezek kiküszöbölésére egy fokozott ellenőrzési kampány indul el a közeljövőben – mondta Tóth Zoltán r. százados, a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának vezetője a kapitányság udvarán július 16-án tartott sajtótájékoztatón. Kezdetben csak figyelmeztetik a szabálysértést elkövetőket, később pedig eljárást kezdeményeznek ellenük, vagy helyszíni bírságot szabnak ki, ha az intézkedő rendőr megállapítja a szabályszegést. Felhívják mindenki figyelmét, hogy akinek nincs jogosultsága a fent nevezett szervezetek jelzéseinek viselésére, ettől tartózkodjanak.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás