Karambol telizöldnél
2010.09.28 21:38
Szeptember 25-én 09 óra 35 perckor a Homokmégy, Hillyén lakó 24 éves fiatalember az általa vezetett VW személygépkocsival Kalocsa belterületén, a Széchenyi úton (51-es főút) közlekedett Bátya irányából Solt irányába. A Széchenyi út és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében balra kívánt kanyarodni; az útkereszteződésben szabályosan működő forgalomirányító fényjelzőkészülék működött. A gépkocsi vezetője a szabad (zöld) jelzésnél, a balra kanyarodó sávból a manőverét úgy hajtotta végre, hogy nem biztosított áthaladási elsőbbséget a szintén szabad jelzésnél behaladó, neki szemből érkező és egyenesen tovább haladni szándékozó Suzukinak. Bekanyarodott az egyenesen haladó jármű elé, aminek következtében a két jármű összeütközött. A baleset során a VW vezetője 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a járművekben anyagi kár keletkezett.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
