Két év, négy évre felfüggesztve

Tíz drogos állt bíróság elé

2009.02.06 12:27    |    -a-c  

Amint arról az előző lapszámunkban beszámolunk, a Kalocsai Városi Bíróság elnöke, dr. Schön Ferenc tanácsa január 28-án és 29-én tárgyalta annak a döntően kábítószer fogyasztókból álló társaságnak a büntetőperét, amelynek tagjai egymás között, saját fogyasztásra adták-vették a csekély, illetve kis mennyiségű drogot. Két vádlottat 50-60 ezer forintig terjedő pénzfőbüntetésre, további nyolc vádlottat felfüggesz-tett börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélt a bíróság. A legsúlyosabb büntetést, két év börtönt négy évre felfüggesztve a szegedi lakóhelyű vádlott kapta, ugyanis ez a fiatalember nem csak fogyasztotta, de terjesztette is a kábítószert. A legenyhébb szabadságvesztés büntetést, 10 hónap börtönt két évre felfüggesztve, az egyik kalocsai fiatalember kapta. Az elítéltek közül kilencen már az ítélet kihirdetését követően bejelentették, hogy nem élnek a fellebbezési jogukkal, így esetükben az ítélet azonnal jogerőre emelkedett. Egy elítélt azzal az indokolással fellebbezett, hogy nem vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Mint megtudtuk, a Városi Bíróságra már megérkeztek annak az újabb kábítószeres ügynek az iratai, amelyben újabb kalocsai és környékbeli fiatalemberek ellen emeltek vádat.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás