Ismeretlen helyen lépték át a határt

Koszovói menekültek a kisbuszban

2009.02.03 10:52   

Hétfőn Solt külterületén a rendőrök feltartóztattak egy kisbuszt, melyben 18 koszovói és egy szerb állampolgárt szállítottak, akik hétfőn ismeretlen helyen lépték át a magyar-szerb államhatárt.

A gépkocsi vezetőjét, egyben embercsempészt, aki szerb állampolgár volt, valamint a koszovói határsértőket a hatóságok őrizetbe vették – tájékoztatta a sajtót Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Elmondta, hogy a feltartóztatott kisbuszban 11 felnőtt-, hat fiatal- és két gyermekkorú személy tartózkodott, akik ismeretlen helyen tiltott határátlépést követtek el az embercsempész segítségével. A feltartoztatott határsértők közül a 11 felnőttet és a két kiskorú gyermeket átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának, míg a hat fiatalkorú közül három a kunfehértói, három pedig a bácsalmási gyermekotthonba került.

 A gépkocsi vezetőjét, egy 45 éves szerb állampolgárságú férfit megalapozottan gyanúsítják embercsempészéssel, ezért megindult ellene a büntetőeljárás.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás