Még mindig népszerű a Lada

2009.09.22 11:36   

Ha valaki azt hinné, hogy ebben az irtózatos gépkocsi-túlkínálatban egykori kedvenceink, mint például a jó öreg Lada a háttérbe kényszerülne, azok legalább akkorát tévednek, mint a gyökérkefével kokettáló sündisznó.

A Lada ugyanis még mindig keresett, mégha nem is az újautó-piacon, hanem az autótolvajok körében, akiket azon az alapon is el lehet különíteni a többitől, hogy általában ezt a típust preferálják, főleg piros színben, ami feltűnő ugyan, de legalább jól látszik…

 Ez a körülmény cseppet sem zavarta azt az autó tolvajt, aki szeptember 2-án reggel 9.45 és másnap reggel 9 óra közötti időben a Csalogány utcai parkolóban lezárt állapotban dekkoló Ladát eltulajdonította.

(Szerkesztőségünkhöz a hír közzététele hatására érkezett a Lada tulajdonosának levele:

„Szeretnék hozzászólni a Néplap Online-oldalán megjelenő "Még mindig népszerű a Lada" című cikkhez! A Lada típusú személygépkocsit a Csalogány utcai parkolóból lezárt állapotban forgalmi és kulcs nélkül 2009. szeptember 19. napján este 19 óra és vasárnap reggel 9 óra között lopták el, mellyel feltehetőleg bűncselekményt is követtek el. A gépkocsi színe sötétkék, lesötétített üvegekkel, fehér felnikkel, hátsó szélvédőjén fehér "SPARCO" felirattal. Rendszáma: APM-696. Aki tud valamit róla, kérem értesítse a rendőrséget!
 Köszönettel: a károsult!”)

Bár a kerékpárlopások időről időre eltűnnek a kalocsai „kínálatból”, most mégis újra két eset is munkát adott a kalocsai rendőröknek. Szeptember 20-án éjjel 2 óra körül tetten értek két személyt, akik éppen azzal voltak elfoglalva, hogy az Alkotás u. 24. szám előtt lévő tárolóban lezárt állapotban lévő mountainbike-ot egy 90 centi hosszú fadarab segítségével elkössék. A kihallgatáson a 23 éves fiatalember és a 15 éves, lány elismerték tettüket, elfogásukat és előállításukat követően gyanúsítottként folyik ellenük a büntetőeljárás. Ugyancsak mountainbike-ot loptak az Alkotás u. 20 számú háznál is, melynek értéke több mint harmincezer forint.

 


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás