Csak kérdezem...

2010.01.20 12:47    |    Csapai Lajos  

Több évtizedes bűnügyi tudósítói múlttal a hátam mögött száz százalékos biztonsággal tudom állítani, hogy a rendőrségi sajtójelentések nem tartoznak irodalmi élményeim közé. Szerencsére, ezek ritkán szólnak igazán nagy bűnügyekről, a kicsik pedig annyira egy kaptafára születnek, hogy csak a kezdőbetűket kell cserélgetni. Bár a bűnüldözéssel hivatásszerűen foglalkozók azt állítják, hogy minden bűncselekmény különbözik a másiktól, lényegében mégis mindegyikre ráhúzható a büntető-törvénykönyv kényszerzubbonya.

Egyik-másik tényállásban azért felfedezhet az ember némi izgalmat. Abban ugye semmi különös nincs, ha egy sörözőben az asztalon hagyott táskánkat egy alkalmi tolvaj meglovasítja. Úgy kell nekünk, mert 1./ miért járunk sörözőbe, 2./ miért hordjuk táskában a telefonunkat, pénzünket és iratainkat, 3./ miért nem alszunk hajnalban.

Ezek teljesen jogos kérdések, ám mindezek fel sem merültek annál az esetnél, amely január 17-én történt az egyik kalocsai sörözőben, ahol egy fiatal hölgy hajnali 4 és 5 közötti időben az asztalon hagyta a táskáját, és a szemfüles alkalmi tolvaj kilopta belőle a személyi igazolványát, diákigazolványát és egyéb holmikat, valamint egy LG típusú mobiltelefont. A lopási kár elérte a 30 ezer forintot.

Eltekintve minden egyébtől, csak kérdezem, ugyan mit keresett hajnali 4-5 között egy fiatal, feltehetően diák hölgy egy sörözőben? Még haza se ment, vagy korán jött? Akármilyen válasz is adódik, egy fiatal hölgynek szerintem semmi keresnivalója hajnalban, egy csehóban.

Még akkor sem, ha elmúlt tizennyolc…


Kék hírek

Csoportos zsebmetszés

2010. szeptember 2-án 17.55 órakor egy öregcsertői lakos tett bejelentést, mely szerint a lányától a...

Drága alkatrészeket loptak

2010. augusztus 31-én 12.22 órakor érkezett bejelentés, hogy Kalocsa külterületén a régi...

A Tűzoltóságról jelentjük

Augusztus 27-én 14 óra 08 perckor a kiskunhalasi tűzoltók kérték a kalocsaiak segítségét....

Sok pénzzel távozott a tolvaj

Nagy erőkkel keresi a kalocsai rendőrség azt a személyt, aki közel egymillió forintot lopott el egy...

Életfogytiglan a kalocsai mészárosnak

Tizenöt esztendőről életfogytig tartó börtönbüntetésre súlyosbította kedden a Szegedi...

Akcióban a rendőrök és pénzügyőrök

A Kalocsai Rendőrkapitányság 2010. augusztus 28-án éjjelre időzítette a körzeti megbízotti alosztály...

Halálos motorbaleset

Kórházba szállítás közben meghalt egy 50 éves érdi nő, aki háromkerekű motorjával egy kanyarban...

Benedeki svédtorna sérültekkel

Augusztus 18-án 14:30 órakor a bajai mentők tettek bejelentést, hogy Dunaszentbenedeken verekedés...

Bekanyarodott a teherautó elé

Augusztus 22-én 04.30 órakor egy dunapataji férfi telefonon bejelentette, hogy az 51-es úton,...

Elaludt a Peugeot-ban

Augusztus 21-én 05 óra 45 perckor egy dusnoki nő az általa vezetett Peugeot személygépkocsival...

Holttestet találtak a Vajasban

Egy idős, kalocsai férfi meztelen holttestét találták meg a Vajas-csatornában csütörtök délután. Az...

Gyanús rozsdatemető Kalocsán

Augusztus 16-án 14:00 órakor kalocsai címre kivonultak a rendőrök, miután bejelentés érkezett,...

Feldúlták a dusnoki óvodát

2010. augusztus 14-én reggel 07:45 órakor egy dusnoki hölgy tett telefonon bejelentést, hogy ismét...

Kifosztották a teherautót

Augusztus 15-én 13:30 órakor tett telefonos bejelentést egy géderlaki férfi, hogy 14-én 09:00 és...

Könyv helyett pénzzel távozott a szélhámos

Közel százezer forintot csalt ki egy ismeretlen személy az egyik kalocsai nagyáruházban működő...

A jövő rendőrei

Egy ismerősöm Emese, aki a Dózsában tanul, gyakran mesél nekem az ott történtekről. Bevallom, nem...

Erőszakoskodott, ezért megverték

Egy kalocsai nő tett bejelentést a kalocsai rendőrkapitányságra augusztus 8-án vasárnap hajnalban,...

Olajfolt az úttesten

Balesetet okozhatott volna az a közel kétszáz méteres olajfolt, ami augusztus 8-án vasárnap folyt ki...

Forró nyomon

Több tízezer forint értékű volt az a televízió és DVD lejátszó, amit augusztus 7-én szombaton éjjel...

Szereti a fokhagymát

Még az is lehet, hogy a hétvégi II. Bátyai Fokhagyma Fesztiválra készülődött az a megátalkodott...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás