Milliós értékű lopások

2011.06.26 21:28   

Május utolsó napjaiban Kalocsa környékén milliós károkat okoztak a tolvajok a magán- és köztulajdonban. Változatlanul „népszerűek” a tolvajok körében a különféle elektromos transzformátorok, amelyekből módszeresen olajat és alkatrészeket lopnak a színesfémeket kedvelő gazemberek, néha jóval nagyobb kárt okozva, mint azok értéke. Május 25-én például Hajós külterületén beleztek ki egy trafót, alkatrészeket törtek ki belőle, a benne lévő olajat pedig egyszerűen elfolyatták a földre, mintegy 1 millió 400 ezer forint kárt okozva a DÉMÁSZ-nak.

Ugyancsak milliós zsákmányra tettek szert azok az enyveskezűek, akik Dunaszentbenedeken egy idős házaspár távollétét arra használták fel, hogy behatoljanak a házukba, némi kutatás után megtalálták az elrejtett és rögzített lemezkazettát, amit a benne lévő készpénzzel és takarékbetétkönyvekkel együtt eltulajdonítottak, mindösszesen 1 millió 730 ezer forint értékben. Mindehhez képest szinte semmiségnek számít, hogy Miskén az egyik házhoz május 28-án éjszaka behatoltak az udvarba és az ott lévő melléképületből kolbászt, sonkát és rézhuzalokat loptak el 20 ezer forint értékben.

Az igazi bombahírt május 27-én jelezte mobiltelefonon egy solti férfi a helyi rendőrjárőrnek. Elmondta, hogy veteményezés közben az 51-es főút 88. kilométerszelvényénél Kalocsa irányában jobbra lekanyarodva a földúton a zsilip után 50 méterre a főúttól mintegy 400 méterre található földjén egy 60 cm hosszú, 10 cm átmérőjű bombát talált. A solti őrsparancsnok azonnal értesítette a tűzszerész szolgálat ügyeletesét, aki B kategóriába sorolta az ügyet, ami azt jelenti, hogy 30 napon belül gondoskodnak hatástalanításáról. A bombát ezek után jól látható módon karókkal és szalagokkal körbekerítették, hogy távol tartsák az illetékteleneket.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás