Micsoda éjszaka volt

2008.11.23 17:00   

Sokan emlékeznek még a címbeli fülbemászó sláger dallamára, ami talán a szerelmetes fiatalkort juttatja eszükbe. Nos, a mostani kalocsai rendőrök még nem is éltek akkor, hogy a slágert ismernék, viszont az elmúlt hét végén olyan dolgok történtek Kalocsán és környékén, hogy az egykori sláger címe tökéletesen illik rájuk.

A „nagyüzem” november 12-én, este tíz óra után vette kezdetét, amikor Harta belterületén a Gallé utca kereszteződésében egy személygépkocsi az árokba hajtott. A kocsit vezető állampusztai férfi megjátszotta a grand slam-et: vezetői engedély nélkül, forgalomból kitiltott gépkocsival, biztosítás nélkül részegen közlekedett. Ittassága miatt vért és vizeletet vettek tőle, sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.

Kevéssel éjfél után telefonbejelentés érkezett az ügyeletre, hogy Kalocsán a Széchenyi út 21. számú ház előtt parkoló Trabant mindkét ajtaját, tanksapkáját felfeszítették és eltulajdonítottak belőle egy DVD-lejátszót, mintegy 95 ezer forintos kárt okozva.

Az éjszaka véget ért, de a tolvajok új fokozatra kapcsoltak. Előbb 7 óra 40-kor egy Zöldfa utcában parkoló Passatról 4 darab gyári dísztárcsát loptak el, amelyek értéke 24 ezer forint. Szinte bizonyos, hogy öt perc elteltével ugyanaz a személy lopta el egy Golf négy gyári dísztárcsáját, 60 ezer forint kárt okozva a tulajnak.

Nem sokkal később, kevéssel nyolc óra után jött a bejelentés, hogy Hajóson a pincefaluban ismeretlen tettesek betörtek egy présházba, ahonnan elvittek egy százezret érő kávégépet, de feltörték a játékgépet is, így az együttes kár 162 ezer, míg a rongálási kár ötvenezer forint.

És még nincs vége: ezen a napon 11.45-kor egy Suzuki Marutinak lopták el az első két abroncsát a felnikkel együtt, 30 ezer forintos kárt okozva.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás