Miskei terminátorok

Autóval törték be a kaput

2009.09.15 13:32    |    Csapai Lajos  

Mindenféle békétlenségnek, legyen az világháború, vagy kocsmai pofozkodás, megvan a maga forgatókönyve, amely szerint a dráma szereplői eljátsszák szerepeiket. A világháború nem dolgozatunk témája, ezért inkább az emberek közötti kisebb csetepatékra fókuszálunk. Ezek is már unalmasnak számító elvek mentén robbannak ki: rendszerint békés italozást követően vita robban ki arról, kinek a lova szebb és erősebb, s az érvek fogytával előkerülnek az „ütősebb” meggyőzési módszerek is, beleértve a vasvillát, fejszét, s más hidegfegyvert. A lényeg a történet folyamatossága, hisz’ semmi sem történik ok és indok nélkül, csak úgy, bele a vakvilágba.

Kivételek persze vannak, s mint tudjuk, ez erősíti az írott és íratlan szabályokat. Ilyen kivételnek számít az az eset is, amely szeptember 11 én, vagy ha jobban megjegyezhető a dátum, 9/11 napján történt Miskén az egyik családi háznál, ahol megjelent három férfi, s amint azt a rendőrségi jelentés meglepetten közli, minden előzetes szóváltás nélkül nekiálltak módszeresen megverni a házban tartózkodókat. De nem ám csak ártatlan pofonokat osztogattak, mert a svédtorna során olyan ütéseket is osztogattak, hogy az egyik ember nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, míg ketten csak könnyebben sérültek meg a lendületes pofonoktól.

– Húgom mostohafia az 51-es út építkezésénél dolgozott, de munkaadója nem fizette ki rendesen. Testvérem felhívta a főnökét, hogy adja meg az elmaradt bért. A válasz az volt, hogy mindjárt ott vannak – mondta el a Baon -nak a a szeptember 11-ei balhé előzményeit a kecskeméti Jakab Józsefné, aki az eset után megkereste a portál szerkesztőségét. Este fél 8-kor be is következett a látogatás, de Jakab Józsefné elmondása szerint nem mindennapi módon: a bezárt kapun autóval tört be húgához az említett munkaadó, annak öccse és egy harmadik személy.– Ezután bementek a házba, megütötték a húgomat, majd szétvertek rajta egy széket. Az arca és a lába is csupa kék-zöld folt lett. Mikor könyörgött, letérdeltették, és követelték tőle, hogy kérjen bocsánatot, és két órán belül hagyja el a házat. Ezután az élettársát is, majd a mostohafiát is bántották. Húgom unokái sikoltozva menekültek ki az ablakon, és máig rettegnek az eset miatt – részletezte az este történéseit a megtámadott család rokona. Jakab Józsefné szerint egyébként a miskei támadók őt is megfenyegették telefonon keresztül. – Ezek az emberek egész Miskét terrorban tartották, miattuk kellett most húgoméknak elköltözniük Hajósra – mondta a nő a BAON Bács megyei portál szerkesztőségének.

A kalocsai rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének és egyéb más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt rendelte el a nyomozást.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás