„Kiskertemben kinyílott a vadkender…”
Újabb nagy drogfogás Kalocsán
2009.07.23 11:08
Szinte még el sem ért a nyilvánossághoz a hét elején a Bátya-alsószállás közötti parkolóban történt nagy marihuána-fogás híre, amely a kalocsai rendőrkapitányság történetében az eddig legnagyobb mennyiségű kábítószer, három kiló őrölt cannabis indica, vagyis indiai vadkender lefoglalását jelentette, de már itt az újabb drogfogás.

Július 22-én, Kalocsán, a Foktői úti laktanya mögötti úgynevezett Csirkeláb-lőtér közelében egy gondosan művelt vadkender ültetvény gazdáját érték tetten a rendőrök, akik a helyszínen talált 16 tő vadkendert lefoglalták és beszállították a kapitányságra. A házkutatást és a minták tesztelését követően a gyanúsított beismerő vallomást tett, ezután pedig szabadlábon védekezhet, szökésétől, bűnismétléstől a hatóságok nem tartanak.
Korábban bejelentés érkezett a kalocsai rendőrkapitányságra, hogy a Foktői úti laktanya mögött húzódó hobbikertek mellett, az egykori orosz laktanya szállítási céljait szolgáló vasúti vágány közelében, a kalocsaiak által Csirkeláb-lőtérnek nevezett részen a hatalmas gazban van egy gondosan ápolt 2x3 méteres alapterületű kertecske, melynek növényeit egy fiatalember ápolgatja rendszeresen. A nyomozók megállapították, hogy a területen vadkender termesztés folyik, ezért megfigyelés alá vonták és július 22-én este háromnegyed nyolckor lecsaptak a „kertészre”, igazoltatták, a 16 tő vadkendert pedig lefoglalták.
A kábítószerrel való visszaélés bűntettével gyanúsított fiatalember a rendőrségen tett kihallgatása során beismerő vallomást tett. Cselekményét a törvény öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
