Egyszerre két Mazdának is nyoma veszett

Nagy értékű haszonjárműveket loptak

2009.01.09 11:59    |    Cs. L.  

Az elmúlt év utolsó napjai a mulatozás mellett az autótolvajlás jegyében (is) zajlottak, hiszen Bátyáról egy traktort, Hartáról egy mikrobuszt tulajdonítottak el. A tolvajok számára jól indult az idei év is, hiszen Solton két csukott Mazdát loptak el ismeretlen tettesek, tetemes kárt okozva a tulajdonosoknak.

A járműlopási hullám december 29-én hajnalban kezdődött, amikor egy ismeretlen a hajnali órákban lakatlefeszítéssel behatolt egy Bátya-alsószállási ház bekerített gazdasági udvarára, ahonnan eleddig ismeretlen módszerrel eltulajdonított egy piros színű MTZ 820.2 típusú traktort, amelynek értéke mintegy hárommillió forint. Hogy a rendőrség által „ismeretlen módszernek” nevezett elkövetési mód mögött mi állhat, nem sok variációs lehetőséget kínál: vagy a szokásos módon benne felejtett indítókulcsról van szó, vagy a klasszikus tolvajmódszer, a gyújtás rövidre zárása jöhet szóba, vagy pedig egy másik járművel elvontatták, bár ez utóbbi meglehetősen nagy mozgolódással járt volna, ami felébresztette volna a gazdát. Így aztán végső lehetőségként esetleg marad a lehetetlen, hogy ti. a traktor néhány szárnycsapást követően elsuhant a sötétben.

Ugyancsak ismeretlen volt a módszer, amellyel egy piros színű Volkswagen Caravelle típusú mikrobuszt loptak Solton, amely a ház előtt parkolt az utcán. A lehetséges módokat fentebb olvashatták, bár az autótolvajok eszköz- és ötlettára olyannyira gazdag, hogy azon sem lennénk meglepődve, ha a módszer kivételesen eltérne a megszokottaktól.

Még titokzatosabb az a történet, amely január 4-re virradóra történt egy solti telephelyen, ahol a cselekmény idején biztonsági őr is dolgozott, elloptak 2 darab, fehér színű, Soltút matricával ellátott Mazda E2200 típusú kisteherautót. Az őr elmondása szerint a lopásból semmit sem észlelt (?), pedig a lakat levágása erővágó használatával, vagy a kapu kitárása akár a holtakat is felébresztette volna. Az ügy pikantériáját az adja, hogy a járművek indítókulcsait nem vitték el, azok előírásszerűen külön voltak elzárva. A lopással okozott kár megközelíti az ötmillió forintot.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás