Alkoholmérgezés – vagy kábítószer utóhatás?

Várhatóan negyvennyolc gyanúsított lesz

2011.04.17 17:01   

Két kábítószerrel összefüggő eset szerepelt a kalocsai rendőrkapitányság múlt heti sajtótájékoztatóján április 5-én. Répási Tamásné arról tájékoztatta az egybegyűlt újságírókat, hogy mindkét ügyben középiskolás fiatalok kerültek a rendőrség érdeklődésének középpontjába, ám csak az egyik ügyben sikerült meggyőző bizonyítékokat szerezni a kábítószerrel való visszaélésre, a másikban tizenöt-húsz fő ellen indult eljárás, egy főt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, s várhatóan negyvennyolc gyanúsított lesz.

 

 

sajtotajekoztato_280Egyre többször találkoznak a rendőrök Ginával, ami esetünkben nem egy ifjú hölgy, hanem egy nagyon alattomos kábítószer. A más néven GHB nevű szer ugyanis színtelen és szagtalan, fogyasztóját akár öntudatlan állapotba is hozhatja, ezáltal kiszolgáltatottá teheti a személyisége, vagy szemérme elleni támadásoknak.

Egy iskolai buli után a tanintézet illetékese bejelentette, hogy a diákok közül többen whiskyt ittak egy elrejtett üvegből, aminek következtében egy leányzó olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett szállítani. A rendőrök megtalálták az üvegben lévő maradékot, és a vizsgálat azt mutatta ki, hogy az üvegben az alkoholon kívül más anyag nem volt. Ezt megerősítette az orvos is, aki a gyermek kezelése során arról nyilatkozott, hogy a súlyos alkoholmérgezésen kívül nem észlelt más tünetet, s kifejezetten cáfolta, hogy a gyereket újra kellett volna élesztenie. A bulin részt vevő néhány diákot ugyancsak kihallgattak, de csak az alkoholfogyasztást ismerték be és nem keveredtek ellentmondásba. Velük szemben az eljárást néhány napon belül le fogják zárni...

A teljes cikket nyomtatott lapunkban olvashatja.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás