Jogerősen öt év börtön Sztojka Katalinnak

Másodfokon enyhítették a büntetéseket

2010.11.27 01:07    |    -i-s  

Az elmúlt héten, pénteken jogerős ítéletet hozott a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István tanácsa abban a büntetőügyben, amely ötvenöt vádlott ügyében évekkel ezelőtt indult a Bács-Kiskun megyei Bíróságon, mert többszázmillió forinttal megkárosították az Osztrák Megbékélési Alapot.

Az ügy szálai egészen 2000-ig vezetnek, amikor az osztrák és magyar kormány megállapodott abban, hogy kárpótlást kaphatnak azok az emberek, akiket a nácik a mai Ausztria területére deportáltak. Az adatok szerint mintegy 40 ezer személyről volt szó, akiknek 80 százaléka zsidó származású volt. A vád alá vont személyek azzal követték el a bűncselekményt, hogy valótlan kérelmek tömegét nyújtották be a kényszermunkára hurcolt roma-túlélők kárpótlására. A megyében dolgozó cigány önkormányzatok közreműködésével mintegy háromszázan éltek a lehetőséggel és nyújtottak be igényléseket, amelyekhez igazolásként a deportálás után kapott igazolásokat kellett csatolni, de ennek híján ilyen igazolást a kisebbségi önkormányzat is kiadhatott. Az igényléseket 2003-ban lehetett benyújtani. A meginduló nyomozás kiderítette, hogy az igénylések jelentős része alaptalan volt, ugyanis valótlan adatokra épültek.

Sok esetben az írni-olvasni nem tudó kérelmezőket felhajtók keresték meg, s csak annyit közöltek velük, hogy mivel átélték a második világháborút, anyagi jogon jár nekik a kártérítés. Előfordult olyan is, hogy a kérdőíveken és jegyzőkönyveken nem az igénylők aláírása szerepelt, azt is a szervezők hamisították az okiratokra.

Kiskőrösön és környékén a csalás már olyan méreteket öltött, hogy a csalók csak a személyi igazolvány másolatát szerezték be, s az alapján állították ki a kérelmeket. A kérelmezők a pénz egy részét kapták csak meg, a többi a szervezők és felhajtók zsebébe került.

Az első fokon eljáró megyei bíróság a vádlottak többségét felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte, a táblabíróság több vádlott esetében az időmúlásra is hivatkozva enyhítette a büntetéseket. Sztojka Katalin első rendű vádlott esetében 6 évről 5 évre csökkentette a szabadságvesztés időtartamát, a másodrendű Sztojka Lászlóét, az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökének három év letöltendő büntetését 2 év felfüg-gesztettre mérsékelte, míg többen milliós nagyságú vagyonelkobzást kaptak.

Dr. Hegedűs István bíró indokolásában szokatlan érveket fogalmazott meg. Mint mondta, az ügyben nem bűnözők szövetkeztek arra, hogy megrövidítsék az Osztrák Megbékélési Alapot, hanem többségében büntetlen előéletű személyek „látták meg a lehetőséget” a kárpótlásban, s „nem tudtak ellenállni a kísértésnek.”


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás