Egyelőre nem találják az elkövetőt
Fegyveres rablás egy éjszakai bárban
2011.12.04 20:20
Kalocsát csendes kisvárosnak tartják az emberek, ahol hónapok telnek el, míg említésre méltó bűncselekmény történik. A rendőrségi statisztikákban a rablás viszonylag ritka, a fegyveres rablás pedig majdhogynem elképzelhetetlen, ezért szinte futótűzként terjedt a hír, hogy az elmúlt hét keddjén a késő esti órákban fegyveres rablás történt az autóbusz pályaudvarhoz közeli éjszakai bárban, melynek során az ismeretlen elkövető több százezer forintos zsákmányra tett szert.
A szinte azonnali, nagy erőkkel indult rendőri intézkedés ellenére péntek délelőttig nem akadtak a tettes nyomára, a rendelkezésre álló kevés nyom és a kihallgatások eddig nem vezettek eredményre.
A bárt videokamerákkal szerelték fel, de mint általában, a felvételek szinte mindent mutatnak, csak épp a tettes arcát nem, ami nehezíti a felderítését.
A rablást elszenvedő felszolgáló, valamint a pisztollyal földre parancsolt két vendég sem láthatott sokat a tettes arcát eltakaró maszk miatt, ezért nem tudtak igazából értékelhető leírást adni a rablóról.
Az ismeretlen tettes alaposan felderíthette a bárt, illetve környékét. A szórakozóhely alig ötven méter távolságban van a buszpályaudvarhoz, tehát tettének elkövetése után akár felszállhatott az első induló buszra, és ha elég erős idegei lehettek, feltűnés nélkül elutazhatott a városból, tovább nehezítve a rendőri nyomozást.
Bár az esetről a magyar sajtóban megjelent híradásokban a bűncselekmény leírásakor felváltva használják a „fegyverrel” és „fegyvernek látszó tárggyal” kifejezéseket, ez aligha változtat a rablás jellegének megítélésén, hiszen egy gázpisztollyal ugyanolyan rémületet lehet kelteni, mint egy „éles” lőfegyverrel, vagyis a kényszerítés így is hatásos. Azt pedig egyáltalán nem lehet elvárni senkitől, hogy különbséget tegyen az éles maroklőfegyverek és a különféle riasztófegyverek (gáz- és flóbert pisztoly) között, amelyek ráadásul működésre, formára szinte teljesen megegyeznek. Illusztrációnkon (1. oldal) egy 9 mm-es gázpisztoly csövének torkolatát láthatják, amelyen a csőben egy apró alkatrész szolgálja a kicsapó láng terelését, egyben kinézetre szinte ez az egyetlen különbség a valódi fegyver és a gázpisztoly között.
Répásiné Rózsa, a kalocsai rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a bűnügy felderítésében számítanak a lakosság segítségére, vagyis arra, hogyha az üggyel kapcsolatban bárki információval rendelkezik, azonnal értesítse a legközelebbi rendőrt, vagy a megadott telefonon a rendőrkapitányságot az 78/566 500, vagy az 566-529-es telefonon.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
