Rablók, betörők, tolvajok és más gazemberek
Végigdúlták a várost és környékét
2011.05.22 22:57
Az elmúlt egy hét alatt a tulajdon elleni bűncselekmények széles skáláját produkálták a rosszfiúk (lányok?) Kalocsán és a környékbeli falvakban. Szinte alig akadt olyan injúria, amelyik hasonlított volna a többihez: számos esetben erőszakkal hatoltak be a házakba, máskor az ablakmélyedésben hagyott bejárati kulccsal jutottak be, de volt olyan, hogy nyitott állapotban lévő autóból loptak el 35 ezer forint készpénzt. A legsúlyosabb bűncselekményt Kalocsán követték el, amikor a rabló kitépte a táskát egy nő kezéből a benne lévő 30 ezer forinttal együtt.
Egy dunapataji nő jelentette be 9-én, hogy 7-én éjfélkor gyalog közlekedett Kalocsán, a Széchenyi úton, amikor egy fiatalember kerékpárral elhajtott mellette és kitépte kezéből a nylontáskát, amiben 35 ezer forint készpénz volt, valamint mobiltelefonja és személyes irata. Az esetről csak 9-én tájékoztatta a rendőrséget, pedig azonnali bejelentés esetén a forró nyomos vizsgálat nagyobb sikert hozhatott volna.
Ugyanezen a napon egy fajszi férfi tett bejelentést, hogy a fajszi Szent István király utcai templom északi oldalán lévő vörösréz eresz-csatornákat ismeretlen tettes ellopta, melyek értéke 50 ezer forint...
A teljes cikket nyomtatott lapunkban olvashatja.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
