Jogosítvány nélkül, részegen, a megengedett sebesség duplájával
Négy év börtön a kettős halálos gázolásért
2009.12.11 22:37 | Cs.L.
A mai napig nem csitultak a három évvel ezelőtti kettős halálos gázolás hullámai Homokmégyen. Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt, december 16-án az esti szürkületben, a falu belterületén, a Kossuth Lajos utcában rossz látási viszonyok között egy részeg autós, akitől korábban ugyancsak ittas vezetés miatt a hatóságok elvették vezetői engedélyét, a megengedett sebesség duplájával közlekedve, elütötte az úttesten unokájával áthaladó nagymamát és unokáját. Az idős asszony a helyszínen meghalt, a kisfiút a kiérkező mentők a kecskeméti kórházba szállították, ahol a gondos és szakszerű ápolás ellenére meghalt.
A tragikus esetre mindmáig jól emlékszik a falu népe, hiszen nagyon megrázta ezt az összetartó közösséget. Sok szemtanúja volt a balesetnek, akik emlékeznek a szörnyű hangokra, a puffanásra, a levegőbe emelkedő testekre, a rengeteg vérre az úttesten, s a mai napig nem tudják megbocsátani a felelőtlen gázolónak, hogy két ember halálát okozta. Sokallják a büntetőeljárás idejét is, hiszen sokan úgy gondolták, hogy a gázoló felett már korábban kimondhatták volna a verdiktet.
Az eljárás hosszúságát az is indokolta, hogy a Kecskeméti Városi Bíróság aprólékos figyelemmel vizsgálta meg a baleset körülményeit, sőt dr. Piegel Zsolt bíró helyszíni rekonstrukció keretében győződött meg egyebek között arról, milyen látási viszonyok uralkodtak a baleset során.
Megállapították, hogy az esti szürkület idején, ködben történt a tragédia, s a vádlott legfeljebb húsz méteres szakaszt volt képes belátni, és a sebessége, valamint erősen ittas állapota miatt már nem tudta kikerülni az idős asszonyt és kisunokáját. A most kiszabott négy év börtön sokaknak kevés két ember haláláért, másoknak szokatlanul szigorú ítélet egy közlekedési baleset miatt, de nem szabad elfelejteni, hogy a 34 éves öregcsertői férfi a közlekedés legszigorúbb szabályait szegte meg, köztük az ittas vezetés tilalmát, valamint a nagyfokú sebességtúllépést, amellyel két ember oktalan halálát okozta, soha be nem gyógyuló sebet ütve a családon. A falu közösségének megrendülését a baleset helyszínén kialakított szerény emlékhely jelzi, amelyen mindig van friss virág, hogy emlékeztessen arra a szörnyű napra, amelyért soha nem lesz bocsánat. A falu nem csak emlékezik, de engesztelhetetlen a haragja is. Az ítélet fellebbezések folytán nem jogerős.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
