Börtön a gyermekfelügyelőnek

2009.10.16 22:58   

Fellebbezés nyomán a Szegedi Ítélőtábla három év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Kalocsai Gyermekotthon volt gyermekfelügyelőjét. Az ítélet egyelőre szóbeli indokolása szerint a 38 éves, korábban már próbára bocsátott férfi többször megrúgott egy fiút, melynek következtében annak lépét el kellett távolítani. A sértett csak másnap került kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az orvosszakértő véleménye szerint a sérülés a hasűri vérzés miatt életveszélyes volt, amely orvosi beavatkozás nélkül halálhoz vezethetett volna. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit egy utcai verekedés során elkövetett garázdaság miatt korábban már próbára bocsátottak. Mint megtudtuk, a sértett gyógyulása hat hetet vett igénybe, lépének eltávolítása 10 százalékos maradandó egészségügyi fogyatkozással járt.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás