„Elszállt” a kamion

2009.10.14 09:23   

Kedden egész nap 80-100 kilométer óránként sebességű szél tombolt Kalocsán és környékén. Bár lakóépületekben az eddigi jelentések szerint nem történt számottevő kár, mindössze egy kalocsai fémtetőt bontott meg az orkánerejű szél, a kalocsai rendőröket érdekes balesethez riasztották az M9 útra. A bejelentés szerint az erős szél felborított és árokba sodort egy pótkocsis kamionszerelvényt, amely pillekönnyű hungarocellt szállított. A kis tömegű, de nagy térfogatú, általában épületek szigetelésére használt anyagba belekapott az orkán és lesodorta a járművet az útról. A helyszínre érkezett tűzoltók nem kis erőfeszítések árán talpára állították a pórul járt kamiont, majd útjára engedték, de alig két kilométer megtétele után úja lesodorta a szél, s „rutinosan” beleborult az árokba. Ezt követően már a rendőrök is úgy látták jobbnak, ha nem engedik tovább közlekedni ezzel a veszélyes rakománnyal, meg kellett várnia, míg csillapul a szél. A baleset kapcsán személyi sérülés szerencsére nem történt.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás