Szelidi „szezon”
2010.08.06 19:56
Miközben az esős időszakot követően tombol a nyár Szelíden is, úgy tűnik, a tolvajok éppen erre az időszakra frappírozták akcióikat. Ezúttal vízi járművek estek az enyveskezűek áldozatául, következésképpen az általuk okozott kár is tetemes.
Július 29-én mondhatni tízperces időközönként követték egymást a bejelentések, ami azt feltételezi, hogy ugyanaz a tolvajbagázs követte el a bűncselekményeket. Először egy budapesti férfi tett bejelentést 9.55-kor, hogy a III. utca végénél lezárt kétszemélyes sárga kajakját az ismeretlen tettes lakatlevágás módszerével eltulajdonította. Alig öt perccel később a rendőr körzeti megbízott jelentette a kapitányságra, hogy az éjszaka folyamán az Éden diszkó mögötti tárolóból az ismeretlen tettes ellopott 2 darab kettes- és 2 darab egyes kajakot, melyek együttes értéke 560 ezer forint.
A harmadik tolvajlás hepienddel végződött. Egy géderlaki férfi jelezte a körzeti megbízottnak, hogy a Szittyó tér végétől valaki ellopott egy vizibiciklit úgy, hogy levágta a lakatot. A jármű értéke 350 ezer forint, ami szerencsére megtérült, ugyanis a túloldali nádasban megtalálták az elkötött vizibringát és visszaadták a tulajdonosának.
Kék hírek
Szándékos gyújtogatás gyanúja is felmerült
A legjelentősebb tűz megyénkben múlt héten az 5309. számú mentén, Kiskunhalas és Kecel között lévő...
Nem csorbul Kalocsa és környéke tűzvédelme
Még december elején élénken foglalkoztatta a közvéleményt az a hír, miszerint a kalocsai tűzoltóság...
Tojásvásárlás helyett közel egymilliót loptak a nénitől
Január 8-án 11.50 órakor egy kalocsai lakos telefonon tett bejelentést, hogy idős rokonát, Újteleken...
Állampusztai bv-alkalmazott rabolta ki a Blue 13 Drink Bárt
Szűk másfél hónappal bűncselekménye után nem megerősített információk alapján feladta magát az a...
