Szexuálisan zaklatta saját lányát
„Ha elmondod, megöllek…”
2009.09.10 14:52 | Cs.L.
Az erőszakos bűncselekmények körében a legnagyobb társadalmi ellenérzés a nemi erkölcs és a szemérem elleni bűncselekményeket övezi, hiszen legtöbbször az áldozatok védekezésre képtelen helyzetét, vagy alávetettségét használják ki az elkövetők. Ha mégjobban ráközelítünk erre a deliktumra, talán a kiskorúak terhére elkövetett esetek a legborzasztóbbak, az pedig, ha valaki a saját édes gyermekével, az esetek döntő többségében leányával erőszakoskodik, még bűnözőtársai részéről is megvetésre számíthat.
A családon belüli erőszak rendszerint rejtve marad a közösségek és a hatóságok előtt, aminek leginkább a szégyen és a félelem az oka: szégyen a nagyobb közösség előtt, félelem pedig az elkövetőtől, aki legtöbbször életveszélyes fenyegetésekkel veszi rá áldozatát arra, hogy hallgasson a történtekről a hatóság előtt.
A kalocsai rendőrkapitányság munkatársai szeptember 9-én 9 óra tájban a feleség bejelentése alapján elfogták az újteleki férfit, aki ellen a kalocsai kapitányság szemérem elleni erőszak bűntette miatt elfogatóparancsot adott ki.
A feleség, miután tudomására jutottak a zaklatás visszataszító részletei, számon kérte a férfin, mit csinált a lányával, aki ennek hallatán az asszonyt is megfenyegette, hogy megöli, s hogy nyomatékot adjon szavainak, bántalmazni, fojtogatni kezdte, majd ismeretlen helyre távozott.
Elfogása után gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és javaslatot tettek letartóztatására. A bíróság a férfit szeptember 11-én 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. Gyanúsítottkénti kihallgatása során a férfi elismerte, hogy a terhére rótt cselekmények közül volt, ami megtörtént, de állítása szerint ezekre nem kényszerítette lányát.
A vizsgálat eddigi adatai szerint az újteleki férfi az elmúlt év decembere óta rendszeresen zaklatta a kislányát, legtöbbször akkor, amikor az édesanya távol volt otthonról.
Informátorunk szerint ilyenkor a kisebb gyermekeket a tévé elé ültette, majd arra kérte a kislányt, hogy menjen be a fürdőszobába és vetkőzzön meztelenre. Aztán utána ment, ő is levetkőzött, majd arra kényszerítette a kislányt, hogy vegye kezébe a nemi szervét és elégítse ki, sőt néha fenyegetéssel arra is rávette, hogy a szájába vegye.
Környezetének legelőször az tűnt fel, hogy a kislány viselkedése megváltozott. Az iskolában észrevették, hogy sokkal zárkózottabb, mint korábban, majd hosszú idő eltelte után elmondta, hogy az apja benyúlkál a takarója alá, s rendszeresen fenyegeti őt és az édesanyját, hogy megöli őket, ha bárkinek beszélnek a dologról, sőt a feleségének még azt is megtiltotta, hogy elmenjen hazulról. Egy alkalommal mégis sikerült a nőnek bolti vásárlás ürügyén elhagyni a lakást, majd segítségért telefonált a rendőrségre. A feleség azért tett feljelentést férje ellen, mert tudomására jutott, hogy a férfi 11 éves lányukat régóta szexuálisan zaklatja. Megfenyegette a rémült gyermeket, hogy ha elmeséli édesanyjának, mit csinált vele, akkor megveri, elvágja a nyakát és kirakja mindkettejüket az utcára.
Még aznap este a nő arra ébredt az ágyában, hogy a férje fojtogatja, s körülötte csupa vér az ágynemű. Sikerült neki bejelentést tenni a rendőrségen, ám mire azok a helyszínre érkeztek, a férfi – miután eltakarította az árulkodó jeleket – ismét eltűnt a faluból, de sms-eket küldözgetett a nőnek, hogy egy bizonyos helyre vigyen élelmiszert, de nem ment el a megjelölt helyre, hanem ismeretlen helyre távozott, mígnem múlt szerdán elfogták.
A közvéleményt irritáló ügyben tovább folyik a rendőrségi vizsgálat.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
