Tragédia az 52-esen
Mindkét sofőr szörnyethalt
2010.10.08 22:27
Az elsődleges információk szerint a kedd reggel történt balesetben két személy életét vesztette, több sérült nincsen. A rendőrök lezárták az 52-est és Szabadszállás felé tereltek – adott tájékoztatást Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei főkapitányság szóvivője.
A szóvivőtől megtudtuk, hogy egy Ford Mondeo haladt Kecskemét felé az 52-es úton, vélhetően nagy sebességgel. A kocsit egy 45 éves szabadbattyáni férfi vezette, aki megelőzte az előtte haladó furgont. Sikeresen be is fejezte az előzést, visszatért a saját sávjába, ott azonban a nyomvályúk úgy megdobták a Fordot, hogy átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a Kecskemét irányából érkező, húsárut szállító furgonnal. A hússzállító az árokba röpült, a Ford az úton maradt, mindkét jármű összeroncsolódott. A Ford és a furgon 56 éves, kecskeméti sofőrje is olyan súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, hogy a helyszínen életüket vesztették. Utas egyik járműben sem ült.
A helyszínelés és műszaki mentés miatt még órákkal később is teljes volt az útzár.
Szabadszállás és Izsák felé lehetett elkerülni az útszakaszt.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
