A tolvaj igazolta magát

2010.06.02 21:27   

A rendőrök kifejezetten kedvelik azokat a bűncselekményeket, amelyekben az elkövető megkönnyíti a nyomozást, hiszen megtakarítja nekik, hogy a bizonyítékok összegyűjtése céljából loholni kelljen utánuk. Erre a legjobb módszer az, ha személyi adataikat, igazolványaikat diszkrét módon, a helyszínen hagyják.

Ez történt május 24-én Szakmáron, ahol a polgárőrök jelezték a körzeti megbízottnak, hogy az önkormányzat konyhájának ablakán a lakatpántot az éjszaka folyamán lefeszítették és bent kutatásnyomok látszanak.

A helyszíni szemle meglepő eredménnyel zárult: a sütőn találtak egy pénztárcát, amiben a tettes igazolványai és személyes iratai voltak, ezek alapján már nem volt nagy kunszt a jóembert elkapni. Mint kiderült, a helységben tárolt tartós élelmiszerekből falatozott, s annyira belemerült az élvezetekbe, hogy otthagyta a briftasnit. Kiderült az is, hogy magával vitt egy CD-s magnót, amit útközben eldobott…


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás